Pezzetta Umberto versenybeszámolója:

Végre sikerült!
Pályán voltam az év utolsó napján és megfutottam az MMM 24 kilométeres távját.

“Elsőbálozóként” izgatottan készültem, mert a zalaegerszegi Mountain Man Marathon verseny a város futótársadalmának legjelentősebb randevúja. Az év utolsó napján mindenki ott a pályán, aki rendszeresen fut és azok is akik csak alkalomszerűen róják a kilométereket.

Már 110-es volt a pulzusszámom a rajtban ácsorogva, pedig a sok ismerős és baráttal való beszélgetések miatt nem volt időm bemelegíteni, úgy, hogy ennek megfelelően, mint az edzéseken (nem helyesen), az első kilométer –  persze a tömeg miatt is – a futóművek felpörgetéséről szólt és lassan felvettem az ötös utazó sebességem.

Amit aztán nem sokáig tudtam tartani, mert elérkeztünk az első kihíváshoz, a bazitai emelkedőhöz. Szép komótosan megfutottam. Sajnos elmulasztottam hátra nézni, hisz a legszebb látvány itt tárul az ember szeme elé, hisz nincs szebb látvány, mint amikor a futótömeg még együtt van és haladnak fel a hegyre Becsalinál… (első personal recordomat itt értem el – Bazita a város felől szakasz)
Egy srác megkérdezte a hegy közepén, lesz még emelkedő? – Milyen távon futsz? – kérdeztem vissza.
Huszonnégyen – jött a válasz. – Akkor még lesz néhány domb, ez csak a bemelegítő! – válaszoltam 😉

A panoráma úton lefelé sikerült a második PR-t megcsinálnom (7 perc) , soha ilyen gyorsan nem értem le az Alsóerdőre, mint vasárnap. Pedig nem éreztem, hogy olyan nagyon sietnék, hiszen a lefele futásokkal mindig nagyon óvatosan bánok… meg a kövekre is figyelni kell ezen szakaszon.

A Jánkahegyig a síkon igyekeztem a saját tempómban haladni, tehát ötösben futottam és előzgettem a nálam lassabban futókat. Persze nem lehet tudtam, ki az aki egyazon távon van velem, hisz egyszerre fut a 10, 24 és a 40k-s mezőny is. Az előzgetés nekem ilyenkor azért számít fontos manővernek, mert segít tempóban tartani magam. A harmadik PR-t itt értem el. A leggyorsabban haladtam ezen a szakaszon eddigi futásaimat tekintve.

A Jánkahegy kedvenc terepem, kellemesen hullámos, hol fel, hol lefele fut az ember. Szeretem, úgyhogy futottam kedvemre és élvezetem a kilátást. Mindig megcsodálom a panorámát.

A Bartókon kicsit vissza kellett fognom magam, féltem, hogy szokásomhoz híven elfutom a verseny elejét. Hajlamos vagyok rá… fáradtságnak nyoma sem volt.

Szépen haladtam Botfa irányában. Semmi gondom nem volt, szomjas sem voltam, csak az előttem haladókat figyeltem, sikerül-e befogni őket vagy sem. Végül a faluban néhányukat megelőztem a hegy lábánál elhelyezett frissítőpontnál. Én nem állok meg az ilyen versenyeken a frissítés miatt. Mindig magammal viszem a szükséges anyagot, mert soha nem ott vagyok szomjas, ahol éppen frissítenek!

A botfai siratófalnál terveztem frissíteni magam, hisz megfutni nem akartam az a meredek emelkedőt, hanem a tervem az volt, hogy ott sétálok és egyben eszek-iszok. Egy gélt ettem meg és ittam rá egy kis isot. Aztán futottam tovább a hegyen felfelé. Ezt a szakaszt is jól sikerült megcsinálnom, gyakorlatilag terv szerint haladtam, fáradtságnak még mindig nyomát sem éreztem.

A verseny nehezén túl voltam. A bozsoki hegyről már csak lefele kellett futni. 17 kilométernél igen jól éreztem magam és jó tempóban voltam. Ismét megelőztem egy-két futót, megint csak a frissítőpontnál. A csácsi körforgalomnál Mónika hajszolt, űzött és fotózott 😉 Jólesett a találkozás!

Számomra a táv legnehezebb szakasza következett, Csácsból befutni a kórházig. Ezt a részt nagyon nem szeretem! Unalmasnak találom és sivárnak. Sunyin emelkedik is kicsit, nem igazán tudok jól futni ott. Lassultam is kicsit, szóval némi holtpont következett a futásomban. Keményen hajtottam  magam a képzeletbeli ostorommal, hogy újra tempómban legyek.

A kórháznál felszívtam magam és megpróbáltam gyorsítani.
Sőt a végén egy rövid sprintet is kivágtam.

2:12:34 idővel teljesítettem életem első szilveszteri hegyimaratonján a 24 km-es távot.

Kiváló szervezés, jó hangulat, nagyszerű emberek.
E hármas jegyében zajlik az év utolsó versenye, a szilveszteri futás az év utolsó napján Zalaegerszegen. Nagyon jó köztük lenni és a pályán lenni!

A futásommal maximálisan elégedett vagyok.
A tervem az volt, hogy ha jól megy akkor kifutom magam, ha nem megy jól akkor egy örömfutást csinálok belőle. Az előbbi jött be azzal a különbséggel, hogy így is örömfutás lett számomra ez a verseny. Élveztem minden percét. Bartókon futva gondoltam arra, de jó lenne ha sokáig tartana ez az állapot, hisz akkor már a felénél voltam a versenynek majdnem. Szóval azért edzek, hogy ezt a csodálatos versenyhangulatot minél tovább fenn tudjam tartani 😉 magamnak.

Némileg összegeztem az elmúlt évet itt: Klikk

Umberto blogja a Futok Wazze! elérhető itt: http://futokwazze.blogspot.hu/