Büki Tivadar a 24 órás ultrafutó EB-ről

Általános
Amint azt már sokan tudtátok, férfias mosolyom és tavalyi nemzetközi “B” szintű sárvári eredményem okán meghívtak az ultrafutó válogatottba.
A csapat ezúttal az IAU 24 órás Európa-bajnokságon lett indítva, amely május 26-27-én került megrendezésre a romániai Temesváron.
A versenyre immáron szokásosnak mondható frissítő emberemmel, Bekk Csabival mentem, valamint a zalaegerszegi futólegenda, Bérces Edit is velünk tartott, hogy önkéntesnek csatlakozzon a szervezőgárdához.
Pénteken délelőtt érkeztünk meg a városközpontban található versenyszállásra, a Hotel Temesvárba. A hely már nyüzsgő hangyabolyra hasonlított, csak kissé színesebb volt: közel harminc ország csapatainak tagjai jöttek-mentek nemzeti szerelésükben, bábeli hangzavarban. Csapatvezetőnk, Bárdos Barnabás, már várt bennünket, segítségével pillanatok alatt becsekkoltunk a szállodába, majd magára a versenyre. Délután megnyitó ünnepség volt a belvárosban egy nagyon szép, régi épületekkel körülvett téren. A román szervezők nagyon kitettek magukért, látszott, hogy nagyon sokat készültek rá és minden hibátlanul működött.
A hangolódás keretében este bejártuk a belváros sétálóutcáit, illetve megnéztük a pályát. A kijelölés kiváló volt, a veszélyesebb helyeken mindenhol bójákat tettek, a gyalogos átkelés megkönnyítésére mobil hidakat építettek két helyen is. A pálya maga egy szép, gondozott parkban volt. Fás, zöld részek, egyik oldalán folyó. Jól nézett ki. Hátránya a két emelkedő volt, illetve hogy teljes egészében térkő volt a burkolat. Ilyen hosszút még sohasem futottam térkövön, de sejthető volt, hogy az izmokat rendkívüli módon igénybe fogja venni.
Mielőtt rátérnék a versenyre, pár szót a felkészülésről.
Én még soha, egyetlen eseményre sem készültem ennyit. A munkám miatt ez óriási logisztikai feladatot is jelent, de mikor decemberben telefonon hívtak, hogy tagja vagyok az előzetes keretnek, egyből elkezdtem gyűjteni a kilométereket. Csapattársaimat már névről ismertem, világos volt, hogy itt egy ütőképes brigád alakul, óriási esélyekkel. Tulajdonképpen kizárólag hosszú edzéseket csináltam. Mentem extrém hidegben befagyott szakállal, hajnali háromkor a napi munkám előtt és egész éjszakai meló után, kialvatlanul, délutáni melegben, de volt száz kilométeres edzés, viharban, a végén négy teljes órán át ázva. Kemény volt. Azt mondtam Csabinak ott a pályán, hogy most már a neheze megvan, ezután csak a szórakozás jön! 😀
A reggeli rajt előtt volt némi probléma, ugyanis az IAU bíró nem fogadta el az előző nap szabályosan bemutatott, gyönyörű, címeres, direkt erre  az eseményre vásárolt kompressziós trikómat. Mivel nagyon érzékeny a bőröm, egy ilyennek rajtam kell lennie, különben a normál futópóló a hosszú versenyeken véresre dörzsöl, így kénytelen voltam dupla pólóban futni a melegben is.
A versenyt (ahogy én fejben is) négyszer hat órára osztom.
Az első hat óra vége felé nehéz volt már, elért a meleg. Hatvan kilométer körül mélypont jött, két órán át eléggé visszaesett a teljesítmény, de szerencsére segítőim kihoztak belőle. Nagy meló volt… Közben jött az esti hűvösebb idő és úgy összekaptam magam, hogy szinte egész éjszaka semmi bajom nem volt. Gyönyörűen gyűltek a kilométerek. Sajnos Tomi egy korábbi sérülés miatt már 100 km körül kiállt, mikor pedig Levire, később Árminra is többször ráköröztem világossá vált, hogy az enyém is a csapat eredményt befolyásoló lesz. Ez óriási nyomás alatt tartott, hiszen ha bármi miatt ki kell állnom, az egész csapat eredménye elmegy…
Tulajdonképpen komolyabb probléma a huszadik óráig nem volt, ekkor kezdtem határozottan érezni, hogy a térkő megtette a hatását. A sok kemény ütés miatt a combfeszítőim beálltak. Próbáltam nyújtani, de nem sokáig tartott a hatás és láttam, hogy a többiek is szenvednek. Mintha nem lett volna elég bajom, folyamatos hasmenés kezdett gyötörni. Lassult a tempóm, közben folyamatosan számok pörögtek a fejemben. Vágyamat, a 240 km feletti eredményt már a verseny felénél elengedtem, majd a 230-at, a végén pedig a PB is elment. Most sajnos csak 218 lett a vége. Nagyon nehéz verseny volt, nehéz pálya, de nem szeretem, ha egy eredményt meg kell magyarázni, hiszen a többieknek pont ugyanilyen nehéz!
Ez most a beton erős mezőnyben egyéniben a 33. helyre lett elég, a magyar férfi csapat pedig az ötödik lett az országok versenyében.
Végül, de nem utolsósorban segítőm, Bekk Csabi munkáját mutatnám be:
Csabi újra bebizonyította amit már amúgy is tudtunk róla, hogy egy jó barát, egy odaadó segítő, egy szemét hajcsár 😀, egy olyan arc a tömegben, amit ha meglátok tudom, hogy mindig van még egy lépés, mindig megy még egy kör, mert egyszerűen LÁTNI KELL!
Csabi keverte a kaját, italt, állandóan matekolt, egy pillantásból tudta, ha bajban vagyok, ha pedig repültem, egy szót sem szólt. Folyamatosan csekkolta az eredményeket, amihez sprint-szakaszokat futott a pálya melletti füvön egész éjjel, tudósított benneteket a FB-on, közben harcolt a versenybírókkal. Mikor nekem vége lett, neki ment tovább: könnyezett velem a célban, kaját hozott a szobába, vitte a táskám….
Úgyhogy a nevem bárhová is kerül ezzel kapcsolatban, a fejetekben legyen ott mellette az övé is!
Köszönöm a szurkolást, a MASZ-UB-nak a lehetőséget, Editnek a rengeteg dicséretet és a csokoládé-aranyérmet!
Hajrá ZASZ!
Hajrá Magyarország!

KNAUF Tihany Félmaraton

Általános

Jó cégnél dolgozom. Több okból is. Aki ismer, tudja, most ezt inkább nem részletezném. De hogy egyszer a „sportkarrierem” is a Knauf oltárán teljesedhessen ki, az már gyanúsan sok a jóból. Létezik egy szimulációs elmélet, ami azt mondja, hogy az ismert világunk nem más, mint egy jövőbeli emberiség hatalmas számítógépes szimulációja – lehangoló, tudom, bármikor reset-elhetik a programot az ősrobbanástól. Lényeg, hogy a rám írt tihanyi szekvencia nem tartalmazott bug-ot, vagy csak egy kicsit, azt meg majd jövőre kijavítják.

Roli kísért el, és érzékelve a meleget és a pályát, meg is fogalmazta a szakvezetés elvárását 4’00”/km formájában. Más f.rkával verni a csalánt mindig a legédesebb, ezt mindenki tudja, ő meg pláne 🙂

Első versenyem, ahol több kollegával találkoztam, mint ismerős futóval: akikkel pár napja még egy gyümölcsöző(nek véletlenül sem mondható) pesti meetingen …sztuk a rezet, most aggódva figyelték, hogy félmaratonra neveztem (nem ismertek, mint futót), olyan ukázokat kaptam pocakos menedzserektől, hogy azt nem tettem zsebre: kánikula lesz, hegyvonulatok keresztezik majd az utamat, adjak hozzá negyed órát a normál időmhöz, már ha végigérek egyáltalán. Tipikus „Készülj fel a pokolra és lépj be a mennyek kapuján” feeling kezdett a hatalmába keríteni, de egyelőre a mondat első felét tudtam csak értelmezni.

Mindegy volt már, az ingyen nevezés és a felsővezetés jelenléte egymást erősítve tuszakoltak ki a rajthoz és nyomban túlélő üzemmódba kapcsoltam: nem elfutni az első kört, majd surviving a másodikban. Főleg hogy egyetlen dombos futás volt a lábamban összesen, Jocóval a héten a szivárvány alatt.

Nem mondom, hogy egyből az élen találtam magam, még a női első is csak hátsó kameraállásból volt meg nekem. Aztán azt vettem észre, hogy a dombok jól futhatók, néha árnyékosak is, és élvezem a futást. Roli a kör végén hetediknek mondott, de futottak rövidebb távokat is, így ebből még akármi lehetett.

Vérszagot éreztem, mikor megláttam, hogy két futó előttem úgy közeledik, hogy felfelé futunk. Ennek már a fele sem tréfa: ha dombon közelítek, akkor lefelé és síkon hátba csapom őket, ahogy az meg is történt.

Ami a legérdekesebb, hogy a meleget meg sem éreztem (27-28 fok lehetett napon). Van egy ilyen elméletem (ez most nem a szimulációs lesz), hogy az én koromban (pfff), a szervezet hőhullámai kiegyenlítik a külső hőmérsékleti ingadozásokat. Különben hogy’ máshogy? Nevezzük ezt a középkorúak önszabályzó biológiai mechanizmusának. Első jó dolog az öregedésben azon kívül, hogy átadják a helyet a buszon.

17km-nél közölték, hogy második vagyok, de akkor hirtelen olyan tumultusba kerültem a lekörözöttek miatt, hogy igaz engem sem láttak az üldözőim, de minden esélyét elvesztettem annak is, hogy lássam, ki fut gyakorlatilag előttem. Két kilométeren keresztül a „jobbról, balról, középen, alulról, felülről!” felkiáltásokkal szlalomoztam, ha nem volt szerencsém, akkor az árokban előztem egyszerre egy tucat embert.

…így pedig megmaradt 19mp előnye az élen állónak velem szemben, azaz a bug a programban, remélem, majd egy kockafejű futtat rá egy upgrade-et jövő Májusig 🙂

A több mint ezer(!) félmaratonista még jó egy óráig hömpölygött be a célba, igazi futóünnepet varázsolva a félszigetre. 3’59”/km lett az átlagom a végére, csak hogy Rolinak se legyen takkra igaza.

Azért a Vének Ligáját (36-50 év) megnyertem Simonyi Balázs (Ultra c. film rendezője és főszereplője) előtt, így autogramért most az ezüstérmesnél álltak sorban. Gratulált, sőt, még ő elegyedett szóba velem, de aztán elkapkodták, hiába kérem, ez itt már Hálivúd 🙂

Korpics Attila beszámolója

UltraBalaton, avagy a Lusta Banda életérzés

Általános

Minden egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Keszi összeállította az UB-re a csapatokat. Páran ragaszkodtunk hozzá, hogy olyan emberekkel szeretnénk együtt futni, akik végig a csapattal lesznek, drukkolunk egymásnak, mert úgy a buli. 🙂 Olyan jól sikerült, hogy az UB az éves bakancslistámra került.

IMG_6974

Közvetlenül a rajt előtt

A CSAPAT
Ingrid. A hős. Idén nem tudta vállalni a versenyzést, de tavalyi éjszakai futása örök emlék marad. Éjjel 2 körül ment ki a jeges esős viharba, ahol a szél kb. vízszintesen fújta az arcába az esőt 10 km-en keresztül. Emlékszem annyira aggódtunk érte, hogy csak bírja ki valahogy… aztán szinte extázisban jött vissza a buszra azzal, hogy ez k..va jó volt!
Persze ezt most is megemlegettük és minden szakaszt, amiről semmi infónk nem volt tavalyról (milyen szintes stb.), tuti, hogy Ingrid futotta… 😉

Lilla. Akinek van drága izomlazító rúdja. 🙂 Idén csatlakozott hozzánk, őt is megbabonázta az egy évvel ezelőtti hangulat híre. Annyira izgult az első szakasza előtt, ha nem látom, el sem hiszem. El tudjátok képzelni őt, aki másfél óra alatti félmaratonokkal a lábában azt próbálgatja, hogy tud-e egyáltalán futni???

IMG_6966

Endre váltja Lillát Balatonvalahol

Endre. Akinek be nem állt a szája. 🙂 Pistitől kapott valami bogyót a nyelve alá és pörgött egész éjjel. Navigálta a buszt, ment fogadni az éppen beérkező társunkat, telefonon jelzett nekem, hogy készüljön a váltótárs. Minden klappolt, csak egyszer tévedtünk el, amikor nem ő diktálta a koordinátákat a GPS-be, éppen kint volt terepen… 🙂 Ha látta volna, mit műveltünk! Hajszálon múlt, hogy odaértünk az aktuális váltópontra. 😀

Rudi. Az alapember, aki megadja a kezdő hangot. Aki győzködte magát, hogy a következő szakaszt most már biztosan 5’10-ben fogja lekocogni, aztán még az utolsó hajnalit is 4’45-ben tolta. Aki Erika szerint túl kipihent arccal érkezett haza, de eláruljuk neki, hogy mindez csak Lilla drága rúdjának köszönhető, Rudi új dimenziókba lépett az izomlazítás terén. És akit soha nem igazolhat le a Zalaszám, mert ragaszkodunk hozzá!

IMG_6937

Rudit hűtik a fiúk a rajt előtt

Imola. A névadó. Még soha nem futott maratont, de ultrát igen. Éppen az UB előtt egy héttel. Hogy Andor Jocót idézzem, vannak UFÓk az egyesületben, most már Imolát is ide sorolom. Földöntúli energiával és sebességgel száguldozta körbe a tavat, szerintem egyszer egyéniben is szoríthatunk érte. Úgy startolt el valahol Balatondögunalom magasságában a déli parton hajnali 4-5 óra felé, “mint akit farpofán lőttek sóspuskával” (Umberto).

IMG_6964

Imolát váltja Lilla, végülis tudott futni 🙂

Sólyom. A CSK. Tökéletesen megszervezett mindent, legfőképp a szakaszbeosztást. Ennek köszönhetően pörgés volt egész éjjel, mindenki meg tudott újulni a következő etapjára, s nyomhatott sprintet. Sólyom visszafogott ember, szépen csendben ő a leggyorsabb köztünk. Sokat jelent, mikor egyszer csak odalép hozzád és átölel.

Umberto. A pótsofőr, aki hálát adott a jóistennek, meg a fóliasátornak, hogy van vonóhorog a buszon. 🙂 Tudom róla, hogy ő inkább magányos futó, mint csapatember, mégis az Ultrabalatonra külön edz, az UB hétvégéje kőbe van vésve a naptárban. A februári veronai félmaraton óta nem is versenyzett, viszont nagyon jó formában van, tele energiával, kiéhezve egy jó teljesítményre. Menetrendszerűen egyéni legjobb 5 km-es eredménnyel indított és tartotta végig ezt a jó tempót. Kifejezetten örültem, hogy neki jutott a jelen esetben hosszúnak számító éjjeli 12 km Keszthelytől Balatonberényig, hogy meglegyen a “csak úgy futok a semmibe” érzés.

IMG_6955

Umberto érkezik az első sprintjéből, Sólyom integet

Pisti. A csapatember. Végre élő egyenesben megtapasztaltuk, hogy készülnek a néha megfejthetetlen bejegyzések a Stravára. Őt a nagyon jó humora miatt szeretem és emberségből jeles. Abszurd helyzet alakult ki sajnos a közös befutónk után, amikor kiderült, hogy a Lusta Banda kategóriájában a 3. helyen végzett.  Vérzett a szívem, de mi nem tudtunk Umbertoval ottmaradni az eredményhirdetésre. A csapat mellett neki külön köszönöm a korrekt hozzáállását.

IMG_6956

Pisti indul körbeszaggatni a Balatont

Móni. Ezt a részt nem nekem kellene írnom. Ha valaki megtenné, ígérem cenzúrázatlanul beillesztem ide. 🙂

mde

Nagyrészt fejlámpával futottam idén

Ebben a két napban nekem két új dolgot sikerült megtapasztalni magammal kapcsoltban. Az egyik a sebesség. Nagyszerű volt lefelé döngetni 4’30-ban Dörgicséről, miközben csak úgy kopogtak az arcomon a szúnyogok, mint az autó szélvédőjén 150 km/h-nál. Mondjuk nem finomak, de még azt sem éreztem derogálónak, amikor válogatott triatlonos mezben ezalatt egy hajrá-t odabökve, könnyedén szökellve elhúzott mellettem egy gazellaképű fiú.
A másik a fáradtság egy újabb szintje. Nem szeretem a déli partot. Lillával ellentétben, aki itt új szárnyakat kapott az éjjeli holtpontja után, nekem ez kis túlzással kínszenvedés. Nem vagyok egy hegyimenő, de ami sok, az sok. Minden nyaraló egyforma azokon a végeláthatatlan sík utcákban. Bocsánat, pár kilométerenként van egy kanyar, de aztán kezdődik minden előről. Brrr… Szóval úgy taktikázok a szakaszválasztásnál, hogy ide jusson a legkevesebb km és tuti legyen alkalma a többieknek üvölteni a buszból. 😉 Nem is panaszkodom, 5,4 és 4,3 km-t kellett itt leküzdenem, de valójában mindkettő rész a duplájának tűnt. Annyira hihetetlen, de nem tudtam értelmezni a balra tarts jelzést. Erre mondta Endre és teljesen igaza van, nem lehet egy pályát úgy kijelölni, hogy ne tévedjen el senki. Mert erre tényleg nem lehet felkészülni szervezőként. Futóként sem szerintem, valaki csak jön mögöttem, mint ahogy most is jött és útbaigazított. 🙂

IMG_7014

221 km-t futottunk le 17 óra 7 perc alatt, átlagban 26-28 km jutott fejenként

A legnagyobb visszaigazolás, hogy mennyire jól érezte magát mindenki, szerintem az, hogy másnapra már elkészült a 2019. évi szakaszbeosztás és nagy része el is kelt, stipi-stopi. Nem tudom elégszer elmondani, hogy az ilyen élmények miatt imádok futni!

Köszönjük egyesületünknek, a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE-nek a támogatását!

Keszthelyi Kilométerek futóverseny

Általános

Ha Pünkösd, akkor KKM, lássuk a ZASZ-osok eredményeit:

Maraton egyéni:

  • Járfás Gyula
    Időeredmény: 03:38:45
    Helyezés:
    – abszolút: 15/123
    – nem szerint: 13/101
    – kategória szerint (41-50): 8/55
  • Pálfy Antal
    Időeredmény: 04:02:43
    Helyezés:
    – abszolút: 44/123
    – nem szerint: 39/101
    – kategória szerint (31-40): 12/20

Félmaraton egyéni:

  • Korpics Attila
    Időeredmény: 01:22:38
    Helyezés:
    – abszolút: 6/474
    – nem szerint: 6/305
    – kategória szerint (41-50): 1/118

    Korpa a második kört kezdi

  • Devecseri Bálint
    Időeredmény: 01:27:03
    Helyezés:
    – abszolút: 10/474
    – nem szerint: 9/305
    – kategória szerint (31-40): 6/83

    Félmaraton váltó:
  • Németh Lilla, Lőrincz Eszter – HosszúLépés
    Időeredmény: 01:49:38
    1. kör Németh Lilla 10,55 km 4’11/km
    2. kör Lőrincz Eszter 10,55 km 6’13/km
    Helyezés:
    – abszolút: 22/107
    – nem szerint: 6/33
    – kategória szerint: 6/33

Az 1. zóna rajtja: Korpa, mögötte Lilla indul

10,5 km egyéni:

  • Kocsmár Tamás
    Időeredmény: 00:46:02
    Helyezés:
    – abszolút: 11/272
    – nem szerint: 11/115
    – kategória szerint (41-60): 4/42

GRATULÁLUNK!
HAJRÁ ZASZ!

Kiemelt kép forrás: Facebook

24 órás ultrafutó EB

Általános

Nagy öröm és büszkeség az egyesületünk számára, hogy Büki Tivadar is tagja lesz a magyar válogatottnak a 24 órás ultrafutó Európa-bajnokságon, amit Temesváron rendeznek május 26-27-én. Csapattársai lesznek: Bene Ármin, Csécsei Zoltán, Halama Levente, Mihalik Norbert és Rudolf Tamás. Nőknél: Kisháziné Zombory Erika, Maráz Zsuzsanna, Makai Viktória, Zétényi Szvetlana és Vágó Boglárka.

Szakértők szerint ezzel az összeállítással az elmúlt időszak legerősebb válogatottja áll majd rajthoz Romániában.

További információ a verseny hivatalos honlapján:

Drukkolunk, HAJRÁ! 🙌🏻

(a kiemelt kép az idei ultrafutó évadnyitó találkozón készült, Tivadar középen kék felsőben látható, forrás: atletika.hu)

ZASZ szombati közös futás

Általános

Móni blogbejegyzése:

Imola kezdeményezésére jöttünk ma össze hatan – az egyesület UB csapata, a Lusta Banda nagy része (Imola, Rudi, Umberto, Sólyom, én) és Jocó -, hogy egy változatosabb útvonalon fussunk hosszút. A szokásos találkahelyről, az Ificentrumtól indultunk az Andráshida, Kiskutas, Nagykutas, Kispáli, Ságod, Neszele körre, amit előtte közösen megszavaztunk (a fő szempont az volt, hogy legyenek temetők útközben a frissítés miatt).

img_6542

Strava

Umbertoval többször bringáztunk már erre, egyszer meg is futottuk, de mindig ellenkező irányban. Ez a mai nekem sokkal szimpatikusabb valamiért, nem tudom. 🤷🏻‍♀️ Szép, egyenletes tempóban haladtunk, megbeszéltük a heti történéseket, Jocó lelkesen fotózott, mindenki nagyon élvezte a jó társaságot. Először a nagykutasi temetőben álltunk meg, itt körülbelül a táv felénél tartottunk. Habár mi készültünk isoval, mégis ittam én is abból a jéghideg vízből egy kortyot, nem esett jól. A kis szusszanás azért igen, ezután következtek a dombok. Nem bírom az emelkedőket, de viszonylag jól vettem őket. Kispáli előtt van egy gyönyörű erdős szakasz, ahol libasorban futottunk egymás után szép csendben. Ez volt a kedvenc pillanatom a mai napon. Idilli kép volt, ahogy némán követtük egymást, meg is örökítettem.

img_6531

Imola, Umberto, Jocó, Sólyom, Rudi

Bent a faluban történt egy kis izgalom, kb. 5 kutya futott ki utánunk. Szegény Jocóba kapaszkodtam, nem is néztem hátra, csak reménykedtem, hogy megússzuk. Végülis nem lett baj, szerencsére jött egy rendőr is, épp jókor, látta az esetet. Nem figyeltem, hogy megállt-e figyelmeztetni a tulajt… 🙄 Innen kicsit nehézkesebb volt a mozgásom, de az erőnlétemmel nem volt gond, úgy látszik hasznosak Lillával való edzéseink. 💪🏻😎 Visszaérve a pályára, Jocó készült nagyon finom névnapi pezsgővel, koccintottunk és hazakocogtunk.

Boldogan konstatáltam, hogy nem a konyhában töltöttem a mai délelőttöt, habár nagyon multifunkcionális vagyok: mialatt lefutottam 25 km-t, elmosogattam, sütöttem egy kenyeret és kimostam egy adag szennyest. Sajnos kiteregetni és ebédet főzni még nem tudok közben, ezt mindenképpen fejlesztenem kell a jövőben. 🤔

Gensan Giulietta e Romeo Half Marathon

Általános

Móni blogbejegyzése:

Felkészülésnek a legjobb jóindulattal sem nevezném azt, amit erre a versenyre sikerült összehozni az elmúlt hónapokban. Több hetes sérülés miatti kihagyás után kezdtem el decemberben újra az edzéseket, ám január végén a változatosság kedvéért egy megfázásos betegség miatt kellett 2 hetet kihagynom. Szóval kb. csak az volt a célom Veronában, hogy fussam végig a versenyt. Na jó, azért ha lehet 2 óra alatt. 🙂
A verseny előtt egy kisebb közjáték zavarta meg azt a fantasztikus hangulatot, amit annyira szeretek ilyenkor kiélvezni. Most ehelyett a csomagunkkal kellett küzdeni, mert rutintalanul? a saját sporttáskánkban vittük a holminkat és a csomagmegörző kamionoknál csak a hivatalos rajtszütyőt vették át. Itt lazaságból, problémamegoldó készségből leszerepeltek előttem az olaszok, abszolút kötötték az ebet a karóhoz és nagyon kényelmetlen szituációba keveredtem miattuk. Üres táskát kérni, kipakolni, ezt minek hoztad?, most már mindegy, tömjük bele, ezt rakjuk a tiédbe, így már belefér, de ott meg átvették a másik futó túrazsákját, kapjákbe…

Jó, próbáltam gyorsan elengedni, nehogy elrontsa a hangulatomat. Gyors közös szelfi és indultunk bemelegíteni, majd négyünk közül rajtam kívül mindenki (Korpa, Lilla, Umberto) elfoglalta a tempójának megfelelő szektort. Itt jött a második “na még csak ez hiányzott”… A helyzet az volt, hogy nagyon későn álltam be a rajtzónámba, így a 2 óra 20 perces iramfutóktól küzdöttem át magam a tömegen egészen kicsivel a 2 órások elé. Nagyon sokat kellett kerülgetnem, ami a végén elég szépen “megbosszulta magát”. Nagyon szép, változatos a pálya, kisebb emelkedőkkel, lejtőkkel. Már az elején kiderült, hogy több száz méterrel hosszabb lesz a hivatalos félmaratoni távnál. Két kört futottunk, az első végén még visszatértünk a stadionhoz, a befutó azonban már az amfiteátrumnál volt. Nagyon nagy élmény volt látni szembejönni a mezőnyt. Még az elit futókat is elcsíptem! Semmi gondom nem volt a verseny alatt. Jól éreztem magam, az időjárás tökéletes volt, sikerült a frissítésem, kihajtottam magam. Úgy találták ki az útvonalat, hogy az amfiteátrumot csak az utolsó pillanatban lehet meglátni, ami nagyon nagy élmény. Itt, pár száz méterrel a cél előtt Lilláék szurkoltak nekem, Korpa elsütött egy poént, Umberto pedig a célban várt. A második legjobb időm lett, hivatalosan 1:56:28, az általam mért táv 21,67 km. Minden várakozásomat felülmúltam ezen a hétvégén.

A célbaérkezés boldog pillanata:

Verona Félmaraton 2018-02-18

Általános

Korpa blogbejegyzése:

Előrebocsátom: nem szokásom távolabbi versenyekre járni. Oké, ha kiküldetésben vagyok, megesik, hogy véletlenül találok arra a hétvégére egyet a környéken, de ennyi. Néha többet is, de szerintem most már hagyjuk ezt a témát 🙂

Ezúttal viszont szándékosan utaztunk messzebbre egy ZASZos különítménnyel: Lillával, Mónival és Umbertoval, hisz idejekorán nevezve potom pénzért lehetett Veronában futni. 20EUR-ért technikai futópóló, tésztaparti, terülj-terülj. Emellett 0.93 (nullaegészkilencvenhárom) EUR-ért tudtam venni kint Bresaola sonkát – jó 15 dekát! Itt véget is érhetne az írás, mert már ezt sem könnyű megemészteni 🙂

Na de azért sportoltunk is, hisz a kinti tészta/pizza/sör szentháromságból adódó kalóriatöbbletet valahogy ki kellett egyensúlyoznunk. Egy félmaraton pedig ideálisnak tűnt mindehhez.

Szombat este még a Chievo-Cagliari meccsen szorítottam – főleg azért, hogy ne fagyjak szét az esőben, de másnap reggel már eső és szél nélkül, 4-5 fokban szorítottunk mind a négyen azért, hogy ez így is maradjon a verseny végéig. Így maradt.

Közel hétezer induló, köztük négyezer szakállas, jóképű, kisportolt digóval (ezt a lányok jegyezték meg, nem én) – így nézett ki a stadion környéke, azaz a rajt helyszíne. De ez pont a cél nyáron:

Szinte az első sorból indultam, ilyen könnyen még nem jutottam be az elit ketrecbe ekkora rendezvényen, de a speckó rajtszámom miatt szinte belökdöstek a légüres térbe, míg mögöttem tömött heringek módjára torlódott a szinte teljes mezőny.

Így aztán tényleg semmi gondom nem akadt a rajttal, azonnal gyorsan lehetett haladni az elejétől fogva. Akadt, aki mezítláb 3’3x”-es tempót futott a városi utakon, majd macskakövön (!) egyensúlyozott, ha sikerült neki.

Egy brazilféle kinézetű olasz nővel, Coinceicao Lopes Sonia Mariaval futottam együtt kilométerekig bőven négyperces tempó alatt, és valahogy az első 6 km elég nehezen ment, inkább mentálisan, mert azon agyaltam, hogy miként fog menni a futás. A NET-en láttam csak később, hogy annyira mediterrán a csaj, hogy pályaversenyekre is inkább csak strandolni jár 🙂

Őt elhagyva, hamarosan beértem a mezítlábas srácot is (ott már nagyon szenvedett), de csak miután visszaértem a stadionhoz (féltáv). Időt nem nézegettem közben, de a nagyórán láttam, hogy egész jól állok, meglehet 1:20 alatt is a vége, viszont addigra már 200m-rel többet mért a GPS, mint a kilométertáblák. Sajnos ez a különbség a végéig még nőtt is, viszont az állapotom majdhogynem javult. A kis emelkedőkön (55m szintemelkedés jött ki főleg hidak miatt) kicsit mindig megrogytam (más is), de aztán összekaptam magam és a táv második felében még öt helyet javítottam.

A városi pálya egyébként egy pillanatig sem volt unalmas, az aszfalt és macskakő ideálisan váltotta egymást, ahogy a bel- és külvárosi részek is jól harmonizáltak. A befutó pedig a régi amfiteátrumnál volt kialakítva, ahová egészen jó erőben érkeztem 3’40”/km környékén. A GPS szerinti félmaraton (21,1km) még 1:20 alatti, de a hivatalos időm már a feletti értéket mutatott (1:20:36). Mindenesetre elégedett voltam a versenyemmel, télvíz idején biztató formát mutattam kedvező körülmények között. Sőt, a többiek is egyéni rekord közeli időkkel finiseltek, szóval jól megdicsérhettük egymást utána. Az átlagom 3’46”/km lett, helyezésben 120./3978 férfi induló.

Térkép, futás adatok.