Félmaraton Veronában – versenybeszámoló

Általános

Umberto blogbejegyzése:

Fontos, hogy az ember kimozduljon a jól megszokott környezetéből, vigyen egy kis változatosságot futóéletébe és a mindennapi futásait feldobja egy kis izgalommal, élménnyel, hogy általuk mentálisan pozitívan töltődjön. Ez nagyon fontos!

Mónival eldöntöttük, hogy minden évben megpróbálunk eljutni egy-egy nagyobb futóversenyre, csak a fíling kedvéért és ha teljesíteni is sikerül ezeken a versenyeken, az dupla élvezet…, ilyen volt tavaly a Koppenhaga félmaraton, ahol PB-t futottam, 1:46:35 és az UB, amit barátokkal volt nagy élmény megcsinálni.

A ZASZ futói Veronában: Én, Lilla, Móni, Korpa

Az idei első ilyen akciónkra már tavaly novemberben letettük a voksunkat, azzal, hogy beneveztünk a veronai Rómeó és Júlia félmaratonra. S az, hogy Lilla és Korpa lelkesen csatlakozott hozzánk, plusz habot jelentett a tortánkra 😉

A versenyt megelőző felkészülésem nem igazán sikerült, előbb Mónika aztán én is beteget jelentettem, és két hetes kényszerszünet beiktatásával “készültem”. Egyáltalán nem volt lehetőségem megfelelő mennyiségű hosszú futásra, rövid pörgősebb edzésre sem igazán.
Így aztán nem nagy elvárásokkal indultam útnak. Kirándulunk, élvezzük Veronát…
A tervem az volt, hogy ha már jó eredményre nem vagyok kész, akkor marad az élvezet. Nézelődöm és frissítek, futok, ahogy jólesik.

Vasárnap délelőtt kicsit késve érkeztünk a rajt helyszínére, volt egy kis kavarodás a csomagleadással, így aztán kapkodva kereste meg ki-ki a szektorát, hisz mind a négyen más-más rajtzónából indultunk az eddigi időeredményeink alapján besorolva. Of course, elől Korpa, aztán Lilla, én és Móni a szürke zónából. (tanulság: érkezz időben! soha nem tudhatod milyen bonyodalom akadályozza a nyugodt rajtodat)

Az időjárásra nem lehetett panasz, 5-6 fok és borult idő… igazi futóidő. Később volt olyan szakasza a versenynek, ahol esett kicsit az eső.
Csináltam egy selfit és olasz srácokkal is fotózkodtam kicsit és már nyomultunk is előre a rajtkapu felé. Lassan indultunk meg, de aztán alig száz méter után a tömeg begyorsult, és felvette a 4:55-ös tempót. Öt kilométerig tartottam velük a lépést, előzgettem is, aztán gondolva a végére, kicsit lassítottam. De ekkor sem volt a tempó öt perc felett. Ezen nagyon csodálkoztam, hogy képes vagyok rá! Annyira megörültem, hogy újra 4:50-est kilométerek következtek. A pálya elég sokat kanyarodott, ezeken a szakaszokon, ilyenkor óhatatlanul is lassítani kellett. Valósággal hömpölygött a hét ezer ember. Az utcák elég szélesek voltak, így lehetett haladni, közlekedni rendesen. (tanulság2: igyekezz az ideális íven, vagy annak közelében futni, akkor elkerülheted, hogy 3-400 méterrel többet futsz a kimért távnál)

7 kilométernél találkoztam szembe először az élmezőnnyel. A két kenyai meccselt már akkor az elsőségért. Az győztes 1:01 percet futott. Mindenki kiabált, hajtotta őket. Ezek meg rezzenéstelen arccal rongyoltak a cél felé.

10 kilométernél ettem meg a magammal vitt egyetlen high5 gélemet. (egyszer gyakorolni fogok, mert a hócipőm tele van azzal, hogy versenyzés közben soha sem tudom kinyitni rendesen ezeket a tasakokat és elég nehéz úgy frissíteni, hogy közben az ember fuldokol) 4:55 – 5:00 pace volt ekkor a tempóm.

Aztán ismét szembe jött a mezőny. Most a mögöttem futókkal találkoztam s próbáltam kivenni Mónika rózsaszín sapeszát a tömegben. Mennyi rózsaszín sapkás nő futott Veronában!

14 kilométernél néztem meg az órám adatait először rendesen, idő, tempó, hol tartunk, meg ilyesmi. Kicsit csalódott voltam, hogy még csak 14. Úgy 17 kilométerre saccoltam a távot, amit már megtettünk, de még csak 14… unatkoztam volna? minden esetre szórakoztattam magam kicsit a többi futó mozgását tanulmányozva… s rájöttem, nincs normális és jó fotótechnika. Mindenki úgy fut fusson, ahogy jól esik neki… csak fusson! Ez a lényeg 😉 (ez volt a harmadik tanulság)

18 kilométernél 1:31 -et mutatott az óra, s úgy éreztem, van még bennem erő, ezért belekezdtem egy hajrába. Számításaim szerint, ha jól bírom, akkor a dániai legjobbamat megjavíthatom itt Veronában. Futottam, ahogy erőm és lábam bírta. (5-10 másodpercet sikerült gyorsulnom kilométerenként)

21.55 km – 1:46:31 idő – 4:57 pace
ez a hivatalos időm. A sok kerülgetés, előzés miatt többet futottam 400 méterrel, mint a félmaraton.
A Strava szerint ha a netto 21.1k távot tekintjük hivatalosnak, akkor 1:44 az időm, ami természetesen personal record!

Elégedett vagyok a teljesítményemmel!
Még akkor is jót futottam, hogy nem igazán sikerült a felkészülés. Sőt, sokkal jobbat.
Élvezetem a verseny hangulatát, s jó volt tapasztalni hogy lehetsz akár barna, fehér vagy sárga, emberek vagyunk és az ember szeretetre, sőt tovább megyek, futásra született…
Verona pedig egy csodálatos város!

A Strava szerint a világ: 

 

 

Tivadar ultratáborban

Általános

Az elmúlt három napon részt vettem egy ultrafutó edzőtáborban, melyet Lubics Szilvi szervezett, a Nagykanizsa melletti Obornakon. A tábor tulajdonképpen tök ingyenes volt, vagy mondhatni “non profit”, hiszen csak a kajánkat és a szállást kellett fizetni, de ezek is szinte filléres költségek voltak, pedig Szilvi rengeteg melót, időt, szervezést fektetett az egészbe.

A “főhadiszállás” egy gyönyörű vadászház volt az erdőben, mindentől-és mindenkitől megfelelő távolságra, még a mobiltelefon sem működött, vagy csak nagyon hosszas térerő-keresgélés után. A tábor valójában négy napos volt, de a csütörtök egy vízitúrával telt, valamint a “beköltözéssel”, futás csak egy tízes körüli táv volt, az is este, illetve a sportorvosimat kellett intéznem, így én csak péntek reggeltől csatlakoztam. Kb negyven-ötven futó jött össze az egész országból, a teljesség igénye nélkül: Miskolc, Makó, Szeged, többen voltak a fővárosból és jó páran voltunk a Dunántúlról is. Szilvi elég színes társaságot hozott össze, voltak sokszoros Spartathlon-teljesítők, sokszoros Ironman-ek, 24 órás menők és a terep-ultrában nagyon szép magyar-és nemzetközi eredményekkel bíró hegyi zergék.

Az első napra egy 50 km-es erdei terepfutás volt előirányozva, kb 1200 m szinttel. Szerencsétlen módon, az egész heti kiváló és száraz időjárás után, csütörtök délutántól elkezdett esni az eső és egész éjszaka esett kiadósan, így a pálya elképesztő állapotban volt. A reggel kilences rajt után szinte azonnal elkezdett újra szakadni, hol eső, hol hó formában. Nekiindult a csapat, de senki nem tudta mire vállalkozunk! 🙂 Többen 10 km után visszafordultak, mások levágták erre-arra, végül hatan futottuk le a teljes távot, öt és fél óra alatt. (aszfalton nekem ez kb négy óra) Ahogy a visszaérkezéskor kinéztünk, az megért egy misét… :DD A zuhany után késői kaja, majd hosszas beszélgetés következett.

A második napon 26 kilométernyi aszfaltos/murvás futás volt a morcos időjárás miatt (Szilvi szerint pihenőnap 🙂 ), beszélgetős tempóban, utána kaja és hengeres-köteles nyújtás Koller Judit vezényletével ( ez előző nap is volt, csak a fantasztikus hatos lekéste 😀 ), majd Rakonczay Gabi tartott egy előadást. Aki nem ismerné, keressen rá! Eszméletlen pali: egyszer gondolt egyet és 73 nap alatt egy kenuval, egymaga átevezett Európából Amerikába, keresztülszelve az Atlanti óceánt! Már mindenki lemondott róla, mert tönkrement a műholdas telefonja és minden műszere, egyszer csak beevezett Amerikába….. 😀 Ezután dumcsi, amely sörbe és viszkibe fulladt… 😀

A harmadik napon lehetett választani egy 50 km-es aszfaltos, vagy egy 37 km-es 1000 m-es szintes terepfutás közt, én az utóbbi mellett döntöttem, mivel aszfaltosat itthon is tudok bármikor. Jó kondiban éreztem magam még így, a harmadik napon is, úgyhogy (nagy bátran) felzárkóztam az elején ellépő négy terepultrásra.Mint később kiderült, mindegyikük megjárta már a Mont-Blanc-t, de szerintem nem “nyélen” mentek, így, ha néha fogszorítva is, de bírtam az iramot velük. (ha esetleg valakinek mond valamit: Bacsó Bence vitte az elejét). Sokat röhögtünk, gyönyörű idő volt és még szebb táj. A beérkezés után hengerezés Judittal, majd kaja és búcsúzkodás….

Szuper volt az egész,remek emberekkel, akik közt úgy éreztem magam, mint aki otthon van…

Remélem jövőre is lesz és újra kapok meghívást, mert jó lenne ebből méééég!

Büki Tivadar

Mountain Man Marathon 24km 2017.12.31.

Általános

Amikor minden adott egy jó eredményhez, csak te magad nem, pontosabban éppen akkor nem, amikor kellene – nos akkor élvezetes beszámolót írni is elég nehéz 🙂

Szélcsend, 4-5 fok, lelkes mezőny és kihívásokkal teli pályavezetés. Utóbbiak kivételével ritkán jön össze a másik kettő éppen szilveszter reggelén.

Idén is a 24-esre készültem, de akár maratonra is készen álltam a felkészülés alapján, sőt, a csácsi részt annyira megszerettem december végére, hogy már-már sajnáltam, hogy nekem nincs egy speciális ’24+Csácsi hegyek’ futamom.

Aztán Karácsony után kaptam egy gyomrost egy meghűlés – köhögés, nátha, feszítő arcüreg – szerencsére láz nélkül – formájában úgy, hogy utoljára talán 2 éve volt egyáltalán torokfájásom is…

Most – pont most – mégis megkaptam. Fizikailag és mentálisan egyaránt felkészülten, mégis gyengén voltam kénytelen rajthoz állni. Nem tudhattam, meddig és hogyan fog menni, ha egyáltalán megy akár a TV toronyig is. Ment. Addig mindenképpen.

Muhari Gabival és Jakabfy Zolival uphill

Szóval meglepően jól indult számomra a futás (4’36” a toronynál az átlag), épp ahogy „amúgy” is kellett volna mennie. Így az élen is álltunk ketten egy fiatal tájfutó sráccal (Szalay Levente), ahogy arra számítani lehetett. Azt mondom, még a Zárdánál is úgy ahogy tartottam magam, nem is éreztem különösebb problémát (41 perccel végeztem volna, ha akkor befutok a 10-es távon), tudtam, hogy a sík részen majd elleszünk kettesben, ahogy addig is történt.

Azt találtam gyanúsnak, hogy ki a Flexhez majdhogynem edzéstempóban haladtunk (4’04”-05” körül) és nem lett volna ingerenciám elmenni abból, pedig alapesetben itt már lehetett volna forszírozni a tempót.

Aztán Bozsokon belül már ennél is lassabbra váltottunk, óriási megzuhanást nem tapasztaltam, csak azt, hogy már a harmadik Pulai Gabi is felfut mindjárt ránk, ami azért már sejttette a későbbieket.

Aztán az emelkedő (amire kifejezetten felkészültem és jó is voltam benne) teljesen betette a kaput. A „fal”-on kénytelen voltam belesétálni (…), majd láttam, hogy a tetőn 10mp/km-rel lassabb az átlagom a korábbi 33km-es edzésen futott botfai átlagomnál is. Persze itt már tudtam, hogy kb 10km-ig bírta a terhelést a szervezetem, aztán túlélő üzemmódba kapcsolt.

A lefelén azért visszahoztam még a srácokat, de az utolsó 4km síkon már csak vánszorogtam. Igazából a győzelemhez is elég lett volna „csak” 15mp-cel gyorsabban haladni kilométerenként (ami még mindig jócskán elmarad attól, amit edzésen futok dombok után síkon), de teljesen reménytelennek bizonyult, ahogy ezen a kifejezetten előnyös képen is tisztán látszik (fotó: Bálizs Zsuzsa) 🙂

Az időm 1:44:47 lett (4’19”/km), absz. 3. hely., 6,5 perccel lassabban a 2 évvel ezelőttihez képest.

Nyilván sajnálom, hogy így esett, illetve ma (Jan 4) már némileg jobban vagyok a kögőrohamok csökkenő számának hála, remélhetőleg ennyivel megúsztam a dolgot. Természetesen gratulálok a többieknek és mindenkinek, aki bármely távon futott, főleg a maratonistáknak.

Összegezve kicsit az évet, a hosszú, közel 3 hónapos sérülés után sikerült összekapnom magam és ha csak félmaratonon is, de futottam egy jó eredményt ősszel, a szilveszteri lehetett volna a második… Nyilván a forma nem veszik el néhány nap alatt, csak nem tudom, hogy hol jönne ki most már. Kaposvár Dombjai érdekeltek volna, csak nem 9 000 ft-ért…

2017 – első futóévem

Általános

Pálfy Antal éves összefoglaló beszámolója:

2016. december 31. Zalaegerszeg

2016 decembere van. Fél éve álltam neki futni. Fél órás edzéseket tartottam eddig, nagyjából minden másnap, Célom az volt, hogy fél óra alatt minél többet tudjak futni, ha jól emlékszek 6,20km lett a legtöbb. Decemberben a két ünnep között ezt a szokásos távot futottam. Elköltöztünk egy éve Zalaegerszeg belvárosába, nagyon közel van a  futópálya, így  lustaság lenne nem menni. Az edzés során fennakadt a szemem egy hirdetésen: futóversenyt rendeznek 31-én. Mivel semmi programom nem volt  szilveszterre, úgy gondoltam, elmegyek. Különböző távokon lehet indulni, és valahogy számomra nem is volt kérdés hogy a 40,9 km-es távot fogom választani. Ahogy visszagondolok, ésszerűbb lett volna például a 10 km-es távra nevezni, mivel azelőtt  az 5-6 km-en túl még nem jutottam, De lejátszottam a fejemben, hogy mi történhet, ha az ember lefutja ezt a majdnem maratoni távot. A fél órás edzések igazából nem viseltek meg, fájdalmaim, sérüléseim sose voltak, sőt, mindig jobb kedvem, hangulatom volt utána. Tisztában voltam vele, hogy a 41 km nem ugyanaz, mint az 5 km. De valahogy úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni. Gondoltam, a napi adagomat kell csak nyolcszor egymás után teljesíteni. Volt még két napom dönteni.  Roppantul érdekelt, hogy az ember mit élhet át ilyen táv leküzdése után.

Elmentem. Elég korán érkeztem a versenyközpontba, mivel figyelmeztettek, hogy rengetegen leszünk. Szerintem az elsők között érkeztem. Befizettem a nevezési díjat, átvettem a rajtszámot, már nem volt visszaút. Olyan korán ott voltam, hogy körülbelül még két órát kellett várni a versenyig. Egyre több és több futó érkezett, még sose láttam ennyi embert Zalaegerszeg utcáin. És igazából nem voltam ideges, nyugalommal vágtam neki a megmérettetésnek. Meleg nem volt,  szerintem kiváló futóidőnk volt. Elkezdődött a verseny. Nem volt nálam se telefon, se óra. Mivel az 5-6 km-hez voltam hozzászokva, a 6. km után el is vesztettem az időérzékemet. De nem volt gond. Jól haladtam, a feléig nem is volt semmiféle probléma. Ahogy visszaértünk a városba, azt hittem, a végéhez közeledünk. De ez korántsem volt így, a fele még biztos hátravolt. Ez volt az első mélypont. Valahogy átestem, és haladtam tovább. És jó érzés volta dombokon futni. A következő mélypont kb 9 km-rel a vége előtt következett, itt kezdett először borzasztóan fájni a lábam. Itt futni már nem igazán bírtam. Nagy szerencsém volt azonban, hogy Kozári Attila társaságában futhattam le a maradék távot. Ő is kínlódott már, és látta hogy én is bajban vagyok. De tartottuk egymásban a lelket, és bevonszoltuk egymást. Szintidőn belül maradtam (4:52), de nem is érdekelt. Annyi érdekelt, hogy letrappoljam a 41 km-t valahogy.

2017.04.22. Sárvár “szorítsd össze a fogad és fuss”

A következő lépés az volt, hogy csatlakoztam a ZASZ-hoz. Külföldi tanulmányaim miatt nem sokat vagyok Zalaegerszegen, de amikor csak tudtam, elmentem a közös edzésekre. Edzéseim annyiban változtak, hogy a tavalyi 5-6 km-es távokat felemeltem 10re. Emellett jógázni kezdtem rendszeresen. A közös edzések pedig nagyon jó motivációt adtak, még ha nem is tudtam sokszor elmenni. Itt hallottam a sárvári versenyről. Pont úgy adódott, hogy otthon voltam és el tudtam menni.  A 6 órás versenyre neveztem be. Örültem, hogy több ZASZ tag is ott volt. Ugyanolyan tempóban futottam nagyjából, mint az első versenyen. Egy 1000 m-es pályán köröztünk órákon át. 60 km-t tűztem ki célul. Ez ugye 10 km/órát jelent. A verseny feléig ezt sikerült is tartani, utána szétestem picit mind fejben, mind fizikailag. 30 km után iszonyatosan elkezdett fájni a térdem, a kiszálláson gondolkodtam. Többször le kellett ezután már állnom sétálni. Büki Tivadar kollegánk többször is elhaladt mellettem, akárhányszor látta, hogy sétálok, jó keményen hátba vágott hogy “ne aludjak” :). A térdem viszont egyre jobban sajogni kezdett, miután Tivadar ötödször hátba vágott, megkérdeztem tőle hogy mit ajánl térdfájás ellen. A válasz egyszerű volt : “Szorítsd össze a fogad és fuss”. Ez a tanács azóta is ott van a fejemben, ha nehéz pillanat jön. Sikerült végül valahogy kihúzni a hat órát, valahogy eljutottam 51 km-ig.

2017.06.04. Keszthely “Ha végig akarod csinálni, lassan csináld”

Pünkösd hétfő. Ez tanítási szünet, így el tudtam menni egy újabb versenyre. Ami leginkább megmaradt ebből a versenyből, az az iszonyatos hőség. 35 fok biztos volt, a verseny reggel tízkor kezdődött, így pont a legnagyobb forróságban futottunk. A helyi lakosok segítőkészsége példaértékű, a hivatalos frissítőállomásokon kívül rengetegen adtak vizet, ami a nagy hőségben kellett is.  Ezen a versenyen már megfordult a fejemben, hogy jó lenne jobb időt futni. De edzésterv alapján továbbra se készültem, és a nagy meleg se segített abban hogy gyorsabban teljesítsem a távot. A 30. km után pedig jött megint a mélypont. Az egyik állomásnál az orvosok meg is állítottak, itt egy picit megijedtem, hogy abba kell hagyni. De szerencsére rendben találták mind a pulzusomat, mind a vérnyomásomat. Belső remegést, kimerültséget láttak azonban. Figyelmeztettek, hogy ha be akarom fejezni, lassan kell csinálnom. A vizsgálat miatt legalább 15-20 percet veszítettem, így az idő már nem érdekelt. Végül 4:57 lett. A végén még találkoztam a doktor úrral, aki megdicsért hogy lassan csináltam, így nem csüggedtem hogy rosszabb lett az időm, mint az első versenyen.

2017.08.13. Kaposvár “30 km után kezdődik az élet”

Egy újabb felejthetetlen verseny. Ennek a futamnak az egyik érdekessége, hogy éjszaka futottunk és festői környezetben, a Deseda-tó körül. Picit sajnálom, hogy nem világosban kerültük meg a tavat, mivel a sötétben nem sokat láttam a tájból. A nyári forróságban azt hinné az ember, hogy éjszaka sokkal könnyebb futni. Igen, de nem 42 km-t. Egy 42 km-es táv során fejben ott kell lenni az első méterektől az utolsóig. Ez pedig hajnali három és négy körül borzasztó nehéz. Nem volt sok induló, ha jól emlékszek kilencen indultunk ezen a távon. Ez a negyedik maratonom volt, továbbra se izgatott annyira, hogy mennyi idő alatt érek be, de azért bennem volt ismét az, hogy “jó lenne, ha..”. Jól is kezdtem, ahogy ez lenni szokott a nagy küzdelem ismét körülbelül 30 km után kezdődött. Ezúttal azonban nem izomfájdalmaim voltak. Az egyik problémám az volt ismét, hogy fejben nem tudtam már eléggé összpontosítani hajnali háromkor, így nem tudtam már annyira kontrollálni a sebességemet. Ezenkívül a gyomrom kezdett el émelyegni, és 5 km-el a vége előtt szédülni is kezdtem. Az, hogy mennyi idő alatt érek be, megint nem érdekelt, csak be akartam fejezni valahogy. A zalaegerszegi versenyhez hasonlóan itt is egy futótárs segített át a holtponton, nagyon hálás vagyok Horváth Gábor futónak. Gáborral másodpercre pontosan egyszerre értünk be, egy sportbaráti öleléssel fejeztük be a versenyt. 4:45 lett a vége, ha nem is túl sokat de azért sikerült javítani az időn.  A verseny után pedig megismertem Kovács Dániel kaposvári futótársat, aki volt olyan nagylelkű hogy elvitt autóval az állomásig. Azóta két versenyen is találkoztunk. Dániel megerősített abban, hogy “30 km után kezdődik az élet”.

2017.09.22. Zalakaros

Elkezdtem edzésterv alapján készülni. Martin Grüning német futó tervét követtem. A terv arra készít fel, hogy négy órán belül le tudjuk futni a maratoni távot. A zalakarosi verseny 34 km-es távja pont beleillett az edzéstervbe. Ez volt az első olyan verseny, amire rendesen készültem. Az eredmény látszott is egyből. A 4 órán belüli teljesítéshez 5:40-es tempó kell, és ezt ezen a 34 km-es versenyen sikerült is végig tartani, másodpercre pontosan. 3:15-el értem be.  Utána úgy éreztem, maradt is még energiám, ha 42 km lett volna a verseny szerintem be tudtam volna fejezni ezzel a tempóval. Jó volt látni, hogy sok ZASZ-os ott volt, és sokan a dobogón végeztek.

2017.10.29. Ljubljana “Hajrá Zalaegerszeg”

30 éves lettem. Azzal ajándékoztam meg magam, hogy elmentem első külföldi maratonomra. Az edzésterv hatása itt is érződött. Elképesztő mennyiségű futó érkezett a versenyre. Amikor a rajtszámomat átvettem, a regisztrációs pultnál dolgozó hölgy ránézett a személyimre, és magyarul szólított meg. Ez még hagyján, de kiderült, hogy ő is zalaegerszegi születésű. ZASZ-os pólóban futottam, és a későbbiek során a nagy tömegből valaki dobott egy “Hajrá Zalaegerszeg”-et. Kicsi a világ. A hangulat remek volt, és ezt továbbfokozta a rengeteg élőzenekar is. Az élen kenyai sztárfutók végeztek. Ők olyan mosolyogva futnak még 40 km után is, mintha ez tényleg semmi se lenne.  Iramfutóval haladtam a verseny feléig. Kiderült, őt is Toninak hívják. Ő azt ajánlotta, hogy a 4 órán belüli teljesítéshez 5:38-ra kell törekedni a verseny első felében. Félmaratonig sikerült ezt tartani, utána picit lelassultam, de  a 30. km utáni szokásos szenvedés sokkal enyhébb volt. 4:19-es időd futottam végül, 26 percet javítva. Ez azt jelenti, hogy 19 percet kell még hogy javítsak a jelenlegi álomidőmhöz.

2017-es évzáró – szilveszteri versennyel

Általános

Lakatos Roland versenybeszámolója:

Nagyon régen, éppen egy éve jelentkeztem utoljára beszámolóval. Nem tűntem el, lelkesen futok azóta is, sajnos azonban kisebb-nagyobb (inkább egy nagyobb) sérülés miatt a 2017-es évben nagyon keveset versenyeztem, így nemigen volt apropó az íráshoz.

December 31-én viszont jó hangulatban sikerült búcsúztatni az esztendőt, erről jelentkezem most pár sorral, illetve ennek apropóján az évet is értékelném röviden.

Hosszabb kihagyás után, október elején tudtam újrakezdeni az edzéseket, először csak szépen óvatosan, aztán később is csak úgy, merthogy a sípcsontom még nagyon érzékeny, nem mertem még komolyan terhelni. A keringésemet így is sikerült egy közepes állapotra felhozni az év végére, viszont összességében még fényévekre járok a legjobb formámtól: 3 kg pluszsúly van rajtam, hiányoznak a gyors edzések, hiányoznak a hosszú edzések, és még hosszan sorolhatnám a problémákat. Mindezek ellenére szívem szerint bevállaltam volna a maratoni távot (korábban versenyen már 12-szer teljesítettem, és edzésen is kb. ugyanannyiszor), de féltem még a lábamat, hogy rásérülne a sípcsontom, így végül is a rövidebb, 10 km-es távra esett a választásom. Edzésen ugyan már sokszor teljesítettem, de versenyen még soha, itt volt tehát az ideje.

Az előzetes kalkulációk alapján 41-42 percre lőttem be a várható időmet, de titkon reménykedtem benne, hogy ha jó napot fognék ki, esetleg becsúszhatok 40 alá. Ennek megfelelően kalkuláltam ki a részidőket, annyi volt a taktikám, amíg csak tudom, próbálom ezt tartani, aztán majd meglátjuk a végén, mire lesz ez elég. A rajt után szinte azonnal faképnél hagyta a teljes mezőnyt Bicsák Bence és Ott Bendzsi, nincs ebben semmi meglepetés, a saját sportágaikban (triatlon és atlétika) mindketten az országos élvonalba tartoznak. Mögöttük viszont ott galloppoztam a harmadik helyen, egészen az emelkedő közepéig. Itt előbb egy tájfutó spori (Szalay Levente) majd a klubtárs Korpics Attila értek utol, mindketten a 24-es távról. A toronyhoz felérve aztán a maratoni távon élen álló duó (Muhari Gabi és Rudolf Tomi) is elhagytak. Ebben sem volt semmi meglepetés, ez most a realitás, de azért lelkileg nem esett valami könnyen a dolog. Mindegy, haladtam tovább, a saját futásomra koncentrálva.

A toronynál különben még majdnem megvolt a 40 perchez szükséges részidő (15 perc), pár másodperccel csúsztam csak ki, de éreztem, hogy sokkal nehezebben mozgok, mint kellene, így már itt biztos voltam benne, hogy a 40 perces végeredmény felejtős. A Jánkáig még úgy ahogy elevickéltem, de aztán a második emelkedő már igen megfogott, és utána hiába volt már csak vissza lejtő és sík, az utolsó 3 km-en már nem fogtak a lábaim, nem tudtam már kellőképpen pörögni. Előzetesen bíztam benne, hogy lesz még erőm egy nagy hajrára, de a futásban nincsenek csodák, 35-40 perc maximum közeli futás után már nem lehet száguldani, ha hiányzik az ehhez szükséges edzésmunka. A végére igencsak belassulva még a 42 percből is kicsúsztam, 42:33 lett a végeredményem. Láttam ugyan, hogy jön mögöttem Jakabfy Zoli, de egy 40 másodperc megmaradt az előnyömből, Bence és Bendzsi mögött befutottam a harmadik helyre.

Nagyjából végül is az előzetesen várható időt sikerült hozni, de úgy érzem, ha nem futom el az elejét a 40 perces irreális célt kergetve (hanem mondjuk a 41-et céloztam volna inkább meg), akkor talán egy erős hajrával hamarabb beérhettem volna. A helyezésen mondjuk nem változtatott volna, a két fiatalember fényévekre volt tőlem, semmi okom sincs a szégyenkezésre egy 270 fős mezőnyben abszolút harmadikként befutni két ilyen bajnok után.

Összes eredmény: itt

Saját futásom adatai: itt

Ha az egész 2017-es évet próbálom értékelni, túl sok pozitívumot sajnos nem sikerül felmutatni. Bár végig nagy kedvem volt nemcsak a futáshoz, de a keményebb edzésmunkához is, a sípcsontom sajnos nem engedte nemhogy a versenyzést, de még csak a közepes szintű edzésterhelést sem. A márciusi sérülést különben teljesen a saját hibámnak köszönhetem: túlhordtam egy cipőt éppen a legnagyobb edzésterhelés közben, mire észbekaptam már komolyan megfájdult a lábam. Azonnal lecseréltem a cipőt, és úgy tűnt, rendeződik is a dolog, jött azonban egy 100 km-es verseny, amit nem szerettem volna kihagyni, hiszen a főpróba lett volna a sárvári 24 órás indulás előtt. A verseny ugyan jól indult, de 45 km-nél megfájdult a sípcsontom, és persze erőltettem tovább, de csak egyre erősödött a fájdalom. Végül 60 km-nél ki kellett szállnom. Egészen márciustól októberig kísértett aztán ez a sérülés, a csonthártya gyulladás nagyon makacs dolog…

Mindegy, remélhetően túl vagyok rajta, végül is pozitívan sikerült zárni az évet. Hogy egy bizakodó fordulattal zárjam le ezt az amúgy gyászos esztendőt: ha azt nézzük, mindkét idei teljesített versenyemen (Szentgotthárdi Csatafutás és Szilveszteri Hegyimaraton) sikerült a korosztály élén végezni, ha úgy vesszük, 100 %-os mérleggel abszolváltam tehát az évet, amire korábban még nem volt példa! 🙂

A szentgotthárdi és a zalaegerszegi dobogó tetején

Na persze elszánt vagyok, hogy a jövőben nem az Old Boys kategóriában tudok csak villogni, hanem a fiatalokkal is felveszem még a versenyt. Ehhez persze előbb sok-sok edzésmunkát kell elvégezni, de készen állok rá, bátran tekintek előre 2018-ra!

Roli eredeti beszámolóját itt találhatjátok.

Végre a pályán!

Általános

Pezzetta Umberto versenybeszámolója:

Végre sikerült!
Pályán voltam az év utolsó napján és megfutottam az MMM 24 kilométeres távját.

A panorámán lefelé futunk éppen

“Elsőbálozóként” izgatottan készültem, mert a zalaegerszegi Mountain Man Marathon verseny a város futótársadalmának legjelentősebb randevúja. Az év utolsó napján mindenki ott a pályán, aki rendszeresen fut és azok is akik csak alkalomszerűen róják a kilométereket.

Már 110-es volt a pulzusszámom a rajtban ácsorogva, pedig a sok ismerős és baráttal való beszélgetések miatt nem volt időm bemelegíteni, úgy, hogy ennek megfelelően, mint az edzéseken (nem helyesen), az első kilométer –  persze a tömeg miatt is – a futóművek felpörgetéséről szólt és lassan felvettem az ötös utazó sebességem.

Amit aztán nem sokáig tudtam tartani, mert elérkeztünk az első kihíváshoz, a bazitai emelkedőhöz. Szép komótosan megfutottam. Sajnos elmulasztottam hátra nézni, hisz a legszebb látvány itt tárul az ember szeme elé, hisz nincs szebb látvány, mint amikor a futótömeg még együtt van és haladnak fel a hegyre Becsalinál… (első personal recordomat itt értem el – Bazita a város felől szakasz)
Egy srác megkérdezte a hegy közepén, lesz még emelkedő? – Milyen távon futsz? – kérdeztem vissza.
Huszonnégyen – jött a válasz. – Akkor még lesz néhány domb, ez csak a bemelegítő! – válaszoltam 😉

A panoráma úton lefelé sikerült a második PR-t megcsinálnom (7 perc) , soha ilyen gyorsan nem értem le az Alsóerdőre, mint vasárnap. Pedig nem éreztem, hogy olyan nagyon sietnék, hiszen a lefele futásokkal mindig nagyon óvatosan bánok… meg a kövekre is figyelni kell ezen szakaszon.

A Jánkahegyig a síkon igyekeztem a saját tempómban haladni, tehát ötösben futottam és előzgettem a nálam lassabban futókat. Persze nem lehet tudtam, ki az aki egyazon távon van velem, hisz egyszerre fut a 10, 24 és a 40k-s mezőny is. Az előzgetés nekem ilyenkor azért számít fontos manővernek, mert segít tempóban tartani magam. A harmadik PR-t itt értem el. A leggyorsabban haladtam ezen a szakaszon eddigi futásaimat tekintve.

A Jánkahegy kedvenc terepem, kellemesen hullámos, hol fel, hol lefele fut az ember. Szeretem, úgyhogy futottam kedvemre és élvezetem a kilátást. Mindig megcsodálom a panorámát.

A Bartókon kicsit vissza kellett fognom magam, féltem, hogy szokásomhoz híven elfutom a verseny elejét. Hajlamos vagyok rá… fáradtságnak nyoma sem volt.

Szépen haladtam Botfa irányában. Semmi gondom nem volt, szomjas sem voltam, csak az előttem haladókat figyeltem, sikerül-e befogni őket vagy sem. Végül a faluban néhányukat megelőztem a hegy lábánál elhelyezett frissítőpontnál. Én nem állok meg az ilyen versenyeken a frissítés miatt. Mindig magammal viszem a szükséges anyagot, mert soha nem ott vagyok szomjas, ahol éppen frissítenek!

Csácsból futok kifelé – Mónika fotó

A botfai siratófalnál terveztem frissíteni magam, hisz megfutni nem akartam az a meredek emelkedőt, hanem a tervem az volt, hogy ott sétálok és egyben eszek-iszok. Egy gélt ettem meg és ittam rá egy kis isot. Aztán futottam tovább a hegyen felfelé. Ezt a szakaszt is jól sikerült megcsinálnom, gyakorlatilag terv szerint haladtam, fáradtságnak még mindig nyomát sem éreztem.

A verseny nehezén túl voltam. A bozsoki hegyről már csak lefele kellett futni. 17 kilométernél igen jól éreztem magam és jó tempóban voltam. Ismét megelőztem egy-két futót, megint csak a frissítőpontnál. A csácsi körforgalomnál Mónika hajszolt, űzött és fotózott 😉 Jólesett a találkozás!

Számomra a táv legnehezebb szakasza következett, Csácsból befutni a kórházig. Ezt a részt nagyon nem szeretem! Unalmasnak találom és sivárnak. Sunyin emelkedik is kicsit, nem igazán tudok jól futni ott. Lassultam is kicsit, szóval némi holtpont következett a futásomban. Keményen hajtottam  magam a képzeletbeli ostorommal, hogy újra tempómban legyek.

A kórháznál felszívtam magam és megpróbáltam gyorsítani.
Sőt a végén egy rövid sprintet is kivágtam.

2:12:34 idővel teljesítettem életem első szilveszteri hegyimaratonján a 24 km-es távot.

Kiváló szervezés, jó hangulat, nagyszerű emberek.
E hármas jegyében zajlik az év utolsó versenye, a szilveszteri futás az év utolsó napján Zalaegerszegen. Nagyon jó köztük lenni és a pályán lenni!

A futásommal maximálisan elégedett vagyok.
A tervem az volt, hogy ha jól megy akkor kifutom magam, ha nem megy jól akkor egy örömfutást csinálok belőle. Az előbbi jött be azzal a különbséggel, hogy így is örömfutás lett számomra ez a verseny. Élveztem minden percét. Bartókon futva gondoltam arra, de jó lenne ha sokáig tartana ez az állapot, hisz akkor már a felénél voltam a versenynek majdnem. Szóval azért edzek, hogy ezt a csodálatos versenyhangulatot minél tovább fenn tudjam tartani 😉 magamnak.

Némileg összegeztem az elmúlt évet itt: Klikk

Umberto blogja a Futok Wazze! elérhető itt: http://futokwazze.blogspot.hu/

Első maratonom

Általános

Németh Lilla versenybeszámolója:

4-szer teljesítettem a 24 kilóméteres távot…vágytam valami újra.Kihívásra,más ingerre,a kíváncsiság is hajtott…hol vannak a határaim,mit élek majd át,mit tanulok magamról..és hasonló érzések kavarogtak bennem.
A félelem is ott volt rendesen,(ne csak a pozitívumokat hangoztassam).Nem vagyok egy hosszútávfutó alkat,jobban megy a gyors tempó rövidebb távon,dombozni nem kifejezetten szokásom stb…
Aztán végül beneveztem a Szilveszteri Hegyimaraton hosszútávjára,az első maratonomra.Merj nagyot álmodni…gondoltam magamban.

Hatalmas izgalomban voltam már napokkal a verseny előtt.Gyulával megbeszéltük,amíg a tempónk egyezik együtt haladunk.Mazsi előtte nap kioktatott a frissítésről,hatalmas hála neki.Nagyban hozzájárult a versenyemhez!
Pulzusmérőt nem használok,érzésre választottam egy kellemes tempót,ez kb. 5 perc körüli pacet jelentett.
Eldöntöttem,hogy a nehezebb emelkedőket tempósan gyalogolom,és megterveztem pontosan mikor,hol frissítek.
A Flexnél szüleim vártak banánnal és kólával.
Majd a Csácsi körforgalomnál Móni segített géllel,és fél liter High5 itallal,elnyelte mindet a szervezetem.Nagyon szépen haladtam úgy 28 kilóméterig,szuper érzéssel futottam.Élveztem nagyon!
A következő frissítőt Kaszaházára lőttem be,ez kicsit távolinak bizonyult,ugyanis a Parkerdőben elfogytam,jött a sokat emlegetett “fal”.
Kaszaházára érve vártak a szüleim,Ati és Móni.Ettem,ittam…Próbáltam magam összekapni,a gél feszívódott és javult a helyzet.Haladtam szépen a Gógán felé.Ezen a részen sok gondolat kavargott bennem.Nagyon meghatódtam,mikor Ati,Móni és anyáék egymás után haladtak el mellettem autóval,kész delegációm van – gondoltam.Nem nyavalyoghatok ba…ki.Eszembe jutottak a lányok,akik megleptek Bozsoknál a szurkolásukkal,a sok barátom akik rám gondolnak ezen a délelőttön,nekem szorítanak.A mami,aki megkért álljak ki,ha nem bírom.:)))) Most komolyan…engem ennyien szeretnek? Ezt kicsit megkönnyeztem,baromi szerencsés vagyok!Tényleg az…Na meg egészséges.Nincs más dolgom,csak élvezni a futást.Amit imádok.

“Hipp-hopp”:) a Gógán lábánál találtam magam,itt még ittam egy kis kólát,apáék szurkoltak és Ati csinált pár videót.Ismét nem voltam a topon,hányingerem volt,meggyalogoltam az emelkedőket.Hegyi Peti beért,vele Csácsig egymást előzgettük.Az emelkedőkön mindig elhagyott,én a lefeléken behoztam a hátrányom.Egyszerre vágtunk neki a lejtőnek,innen még 4 kilóméter volt a célig.Lefelé a sz.r is gurul alapon nem volt jelentősebb gondom,végül 3.28-as idővel értem célba az első maratonomon.
A Deáknál várt Mindenki.Sírva is fakadtam kicsit.Hatalmas érzés volt teljesíteni a versenyt.A pálya gyönyörű és nagyon kemény,bakancslistás!

Köszönöm nagyon: Szüleimnek,Móninak,Atinak és Mindenkinek,aki gondolt rám.Szerencsés vagyok,hogy ennyi barátom van.Móni hajnali 4-ig nem aludt előző éjjel,mert értem izgult.Hála…Barátság,szeretet és futás forever 🙂

2017.12.31. Szilveszteri Hegyimaraton Zalaegerszeg
41,05 km, 03:28:09, női abszolút 2. helyezett

 

XXIII. Egerszegi Decathlon Mountain Man Marathon

Általános

Egyesületünk is egyik segédrendezője az idén immár huszonharmadik alkalommal megrendezésre kerülő zalaegerszegi szilveszteri futóversenynek, a Mountain Man Marathon-nak.

A Zalatriatlon Facebook oldalán csatlakozhatsz az eseményhez, ahol minden friss információt megkapsz. Jelentkezés és versenykiírás a szilveszterihegyimaraton.hu oldalon!

Tarts velünk Te is, búcsúztassuk futással az óévet!

 

10 évesek lettünk!

Általános

Köszönjük, hogy ilyen sokan velünk voltatok a X. Szaggasd az aszfaltot! Sipos Ferenc emlékversenyen! Reméljük, hogy sikerült megvalósítani a terveiteket, álmaitokat! Emlékezetessé tettétek a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók 10 éves jubileumát. Jövőre találkozunk! Hajrá, jó futást!