Göcsej Galopp 2017

Általános

Szerintem minden futótársunk izgalommal várta a Göcsej Galopp túra és terepfutóverseny időpontját. A régebbiek azért, mert olyan élményeik vannak a korábbi versenyekről, hogy “kihagyhatatlan” futásnak számit náluk. Az újak, pedig azért, mert jókat hallottak már a régiektől 😉

Szóval a csapatunk úgy döntött, hogy a vasárnapi közös edzést túrafutásra váltja március ötödikén, vasárnap. (hogy ki futott a sportcentrumból? nem tudni… futott valaki?)
Tizenegyen, +Csili a kutya (Imola) jöttünk össze Káváson, mindenki eljött, aki jelezte, hogy részt kíván venni a kiránduláson. (Mónika hiányzott mindenkinek nagyon 🙂 ő kisebb sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a futást.

A Kustánszegi tó partján

33 kilométeres távra neveztünk, nem futóként, hanem túrázóként, mert nem akartunk versenyezni.
Fél tíz körül indultunk útnak, nyugiban, beszélgetős túra üzemmódban. Ennek megfelelően nem siettünk, hatos körüli tempóban futottunk, inkább lassabban, bevárós és beszélgetős, laza menet volt ez.

Németfalu után…

Az útvonal: Kávás, Kustánszeg, Németfalu, Böde, Kávás volt. Pár méter aszfaltos út érintésével. Szinte végíg ösvényeken, erdőben, járt és járatlan utakon futottunk, néhány emelkedővel is megküzdve.
Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem esett az eső, sőt napokkal a verseny előtt sem, így a legendás sártengerekkel sem találkoztunk 😉 A nap sem sütött ki, úgy, hogy kellemes, tíz fok körüli időben túráztunk, néha sétáltunk, ahogy éppen jólesett.

Így az eredményünk: 31 km – 4 óra öt és tizenöt perc körül lett.

(Pezzetta Umberto)

Képek:

Kustánszeg előtt…

Kávás után…

Valahol útközben

A bödei emlkedőt kezdjük meg….

Aztán a nyújtás… az ablakban Csilivel

A fotókat Andor József és Pezzetta Umberto készítette
Köszönjük Sólyomnak a szervezést és a túraélményt!