Büki Tivadar a 24 órás ultrafutó EB-ről

Általános
Amint azt már sokan tudtátok, férfias mosolyom és tavalyi nemzetközi “B” szintű sárvári eredményem okán meghívtak az ultrafutó válogatottba.
A csapat ezúttal az IAU 24 órás Európa-bajnokságon lett indítva, amely május 26-27-én került megrendezésre a romániai Temesváron.
A versenyre immáron szokásosnak mondható frissítő emberemmel, Bekk Csabival mentem, valamint a zalaegerszegi futólegenda, Bérces Edit is velünk tartott, hogy önkéntesnek csatlakozzon a szervezőgárdához.
Pénteken délelőtt érkeztünk meg a városközpontban található versenyszállásra, a Hotel Temesvárba. A hely már nyüzsgő hangyabolyra hasonlított, csak kissé színesebb volt: közel harminc ország csapatainak tagjai jöttek-mentek nemzeti szerelésükben, bábeli hangzavarban. Csapatvezetőnk, Bárdos Barnabás, már várt bennünket, segítségével pillanatok alatt becsekkoltunk a szállodába, majd magára a versenyre. Délután megnyitó ünnepség volt a belvárosban egy nagyon szép, régi épületekkel körülvett téren. A román szervezők nagyon kitettek magukért, látszott, hogy nagyon sokat készültek rá és minden hibátlanul működött.
A hangolódás keretében este bejártuk a belváros sétálóutcáit, illetve megnéztük a pályát. A kijelölés kiváló volt, a veszélyesebb helyeken mindenhol bójákat tettek, a gyalogos átkelés megkönnyítésére mobil hidakat építettek két helyen is. A pálya maga egy szép, gondozott parkban volt. Fás, zöld részek, egyik oldalán folyó. Jól nézett ki. Hátránya a két emelkedő volt, illetve hogy teljes egészében térkő volt a burkolat. Ilyen hosszút még sohasem futottam térkövön, de sejthető volt, hogy az izmokat rendkívüli módon igénybe fogja venni.
Mielőtt rátérnék a versenyre, pár szót a felkészülésről.
Én még soha, egyetlen eseményre sem készültem ennyit. A munkám miatt ez óriási logisztikai feladatot is jelent, de mikor decemberben telefonon hívtak, hogy tagja vagyok az előzetes keretnek, egyből elkezdtem gyűjteni a kilométereket. Csapattársaimat már névről ismertem, világos volt, hogy itt egy ütőképes brigád alakul, óriási esélyekkel. Tulajdonképpen kizárólag hosszú edzéseket csináltam. Mentem extrém hidegben befagyott szakállal, hajnali háromkor a napi munkám előtt és egész éjszakai meló után, kialvatlanul, délutáni melegben, de volt száz kilométeres edzés, viharban, a végén négy teljes órán át ázva. Kemény volt. Azt mondtam Csabinak ott a pályán, hogy most már a neheze megvan, ezután csak a szórakozás jön! 😀
A reggeli rajt előtt volt némi probléma, ugyanis az IAU bíró nem fogadta el az előző nap szabályosan bemutatott, gyönyörű, címeres, direkt erre  az eseményre vásárolt kompressziós trikómat. Mivel nagyon érzékeny a bőröm, egy ilyennek rajtam kell lennie, különben a normál futópóló a hosszú versenyeken véresre dörzsöl, így kénytelen voltam dupla pólóban futni a melegben is.
A versenyt (ahogy én fejben is) négyszer hat órára osztom.
Az első hat óra vége felé nehéz volt már, elért a meleg. Hatvan kilométer körül mélypont jött, két órán át eléggé visszaesett a teljesítmény, de szerencsére segítőim kihoztak belőle. Nagy meló volt… Közben jött az esti hűvösebb idő és úgy összekaptam magam, hogy szinte egész éjszaka semmi bajom nem volt. Gyönyörűen gyűltek a kilométerek. Sajnos Tomi egy korábbi sérülés miatt már 100 km körül kiállt, mikor pedig Levire, később Árminra is többször ráköröztem világossá vált, hogy az enyém is a csapat eredményt befolyásoló lesz. Ez óriási nyomás alatt tartott, hiszen ha bármi miatt ki kell állnom, az egész csapat eredménye elmegy…
Tulajdonképpen komolyabb probléma a huszadik óráig nem volt, ekkor kezdtem határozottan érezni, hogy a térkő megtette a hatását. A sok kemény ütés miatt a combfeszítőim beálltak. Próbáltam nyújtani, de nem sokáig tartott a hatás és láttam, hogy a többiek is szenvednek. Mintha nem lett volna elég bajom, folyamatos hasmenés kezdett gyötörni. Lassult a tempóm, közben folyamatosan számok pörögtek a fejemben. Vágyamat, a 240 km feletti eredményt már a verseny felénél elengedtem, majd a 230-at, a végén pedig a PB is elment. Most sajnos csak 218 lett a vége. Nagyon nehéz verseny volt, nehéz pálya, de nem szeretem, ha egy eredményt meg kell magyarázni, hiszen a többieknek pont ugyanilyen nehéz!
Ez most a beton erős mezőnyben egyéniben a 33. helyre lett elég, a magyar férfi csapat pedig az ötödik lett az országok versenyében.
Végül, de nem utolsósorban segítőm, Bekk Csabi munkáját mutatnám be:
Csabi újra bebizonyította amit már amúgy is tudtunk róla, hogy egy jó barát, egy odaadó segítő, egy szemét hajcsár 😀, egy olyan arc a tömegben, amit ha meglátok tudom, hogy mindig van még egy lépés, mindig megy még egy kör, mert egyszerűen LÁTNI KELL!
Csabi keverte a kaját, italt, állandóan matekolt, egy pillantásból tudta, ha bajban vagyok, ha pedig repültem, egy szót sem szólt. Folyamatosan csekkolta az eredményeket, amihez sprint-szakaszokat futott a pálya melletti füvön egész éjjel, tudósított benneteket a FB-on, közben harcolt a versenybírókkal. Mikor nekem vége lett, neki ment tovább: könnyezett velem a célban, kaját hozott a szobába, vitte a táskám….
Úgyhogy a nevem bárhová is kerül ezzel kapcsolatban, a fejetekben legyen ott mellette az övé is!
Köszönöm a szurkolást, a MASZ-UB-nak a lehetőséget, Editnek a rengeteg dicséretet és a csokoládé-aranyérmet!
Hajrá ZASZ!
Hajrá Magyarország!

Tivadar ultratáborban

Általános

Az elmúlt három napon részt vettem egy ultrafutó edzőtáborban, melyet Lubics Szilvi szervezett, a Nagykanizsa melletti Obornakon. A tábor tulajdonképpen tök ingyenes volt, vagy mondhatni “non profit”, hiszen csak a kajánkat és a szállást kellett fizetni, de ezek is szinte filléres költségek voltak, pedig Szilvi rengeteg melót, időt, szervezést fektetett az egészbe.

A “főhadiszállás” egy gyönyörű vadászház volt az erdőben, mindentől-és mindenkitől megfelelő távolságra, még a mobiltelefon sem működött, vagy csak nagyon hosszas térerő-keresgélés után. A tábor valójában négy napos volt, de a csütörtök egy vízitúrával telt, valamint a “beköltözéssel”, futás csak egy tízes körüli táv volt, az is este, illetve a sportorvosimat kellett intéznem, így én csak péntek reggeltől csatlakoztam. Kb negyven-ötven futó jött össze az egész országból, a teljesség igénye nélkül: Miskolc, Makó, Szeged, többen voltak a fővárosból és jó páran voltunk a Dunántúlról is. Szilvi elég színes társaságot hozott össze, voltak sokszoros Spartathlon-teljesítők, sokszoros Ironman-ek, 24 órás menők és a terep-ultrában nagyon szép magyar-és nemzetközi eredményekkel bíró hegyi zergék.

Az első napra egy 50 km-es erdei terepfutás volt előirányozva, kb 1200 m szinttel. Szerencsétlen módon, az egész heti kiváló és száraz időjárás után, csütörtök délutántól elkezdett esni az eső és egész éjszaka esett kiadósan, így a pálya elképesztő állapotban volt. A reggel kilences rajt után szinte azonnal elkezdett újra szakadni, hol eső, hol hó formában. Nekiindult a csapat, de senki nem tudta mire vállalkozunk! 🙂 Többen 10 km után visszafordultak, mások levágták erre-arra, végül hatan futottuk le a teljes távot, öt és fél óra alatt. (aszfalton nekem ez kb négy óra) Ahogy a visszaérkezéskor kinéztünk, az megért egy misét… :DD A zuhany után késői kaja, majd hosszas beszélgetés következett.

A második napon 26 kilométernyi aszfaltos/murvás futás volt a morcos időjárás miatt (Szilvi szerint pihenőnap 🙂 ), beszélgetős tempóban, utána kaja és hengeres-köteles nyújtás Koller Judit vezényletével ( ez előző nap is volt, csak a fantasztikus hatos lekéste 😀 ), majd Rakonczay Gabi tartott egy előadást. Aki nem ismerné, keressen rá! Eszméletlen pali: egyszer gondolt egyet és 73 nap alatt egy kenuval, egymaga átevezett Európából Amerikába, keresztülszelve az Atlanti óceánt! Már mindenki lemondott róla, mert tönkrement a műholdas telefonja és minden műszere, egyszer csak beevezett Amerikába….. 😀 Ezután dumcsi, amely sörbe és viszkibe fulladt… 😀

A harmadik napon lehetett választani egy 50 km-es aszfaltos, vagy egy 37 km-es 1000 m-es szintes terepfutás közt, én az utóbbi mellett döntöttem, mivel aszfaltosat itthon is tudok bármikor. Jó kondiban éreztem magam még így, a harmadik napon is, úgyhogy (nagy bátran) felzárkóztam az elején ellépő négy terepultrásra.Mint később kiderült, mindegyikük megjárta már a Mont-Blanc-t, de szerintem nem “nyélen” mentek, így, ha néha fogszorítva is, de bírtam az iramot velük. (ha esetleg valakinek mond valamit: Bacsó Bence vitte az elejét). Sokat röhögtünk, gyönyörű idő volt és még szebb táj. A beérkezés után hengerezés Judittal, majd kaja és búcsúzkodás….

Szuper volt az egész,remek emberekkel, akik közt úgy éreztem magam, mint aki otthon van…

Remélem jövőre is lesz és újra kapok meghívást, mert jó lenne ebből méééég!

Büki Tivadar

XXIII. Egerszegi Decathlon Mountain Man Marathon

Általános

Egyesületünk is egyik segédrendezője az idén immár huszonharmadik alkalommal megrendezésre kerülő zalaegerszegi szilveszteri futóversenynek, a Mountain Man Marathon-nak.

A Zalatriatlon Facebook oldalán csatlakozhatsz az eseményhez, ahol minden friss információt megkapsz. Jelentkezés és versenykiírás a szilveszterihegyimaraton.hu oldalon!

Tarts velünk Te is, búcsúztassuk futással az óévet!

 

10 évesek lettünk!

Általános

Köszönjük, hogy ilyen sokan velünk voltatok a X. Szaggasd az aszfaltot! Sipos Ferenc emlékversenyen! Reméljük, hogy sikerült megvalósítani a terveiteket, álmaitokat! Emlékezetessé tettétek a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók 10 éves jubileumát. Jövőre találkozunk! Hajrá, jó futást!

Bérces Edit ultrafutó 30 éves jubileumi futása

Általános
Bérces Edit minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futója augusztus 30-án megismételte a sportpályfutásához kezdő lökést adó, 30 évvel ezelőtti első nagyobb futását Zalaegerszeg és Nagykanizsa között.

Fotó: Pezzetta Umberto

Egyesületünket Korpics Attila, valamint Szittár Rudolf képviselte. Rudi a táv egészét teljesítette Edittel, míg Korpa a futás elejére csatlakozott a csapathoz.

Útvonal: Zalaegerszeg, BGE- GKZ Gasparich u. – Platán sor- Vizslapark- Mártírok útja (Zalaszám Informatika – uszoda) – református templom – evangélikus parókia – Szent Rafael Kórház – zárda – Besenyő -Bocfölde – Sárhida – Bak – Fakospuszta- Hahót – Zalaszentbalázs – Bocska – Palin – Nagykanizsa – Batthyány Lajos Gimnázium – Nagy-Magyarország – emlékmű – Kanizsai Dorottya Kórház – uszoda – köztemető (Szebenyi Mária sírja)

Történet:

Harminc évvel ezelőtt, 1987. augusztus 31-én a Zalaegerszeg–Nagykanizsa táv spontán lefutásával kezdődött az a tanári és sportkarrier, melynek során Bérces Edit összesen több száz tanítvány tanítása mellett az 50 kilométeres futástól kezdve a hatszáz kilométeres távig minden egyes ultramaratoni számban többszörösen megjavította a magyar csúcsokat. A zalai sportoló a 48 órás futásban Európa-, a 100 mérföldes, 200 kilométeres és a 24 órás ultrafutásban pedig világcsúcsokat döntött meg. A 100 kilométeres és a 24 órás ultramaratoni futáson aratott Európa-bajnoki és világbajnoki címeivel minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futójává vált. Orosz-angol szakos tanári pályáját Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnázium jogelődjében, a Landler Jenő Gimnáziumban kezdte, majd egy év után Zalaegerszegre a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára került. Kanizsai futásával a tanítványokhoz és kollégáihoz való kötődését fejezte ki.

A jubileumi futás jelképes kifejezése és megerősítése volt a harminc évvel ezelőtt kialakult szakmai kapcsolatnak, valamint tiszteletadás az elhunyt kollégák emlékének.

Forrás: Facebook

15. Csatafutás Szentgotthárd

Általános

 

2017.07.29-én az egyesületből hárman (Móni, Roli és Umberto) vettünk részt a versenyen, Korpa Roli iramfutójaként teljesítette a 9,5 km-es távot. Évről évre többen is szeretünk ide visszajárni, hiszen nagyon jól megszervezett, hangulatos kis verseny, aminek a táv felénél kezdődő 1,5 km hosszú, 91 m szintemelkedés adja meg igazán a szépségét. Roli mértani pontossággal teljesítette a kítűzött célt, szinte másodpercre pontosan 38 perc alatt ért be, amivel korosztályában az első helyet érte el. Az idei versenynek Umberto nagy várakozással nézett elébe, hiszen ő pontosan 2 évvel ezelőtt itt futotta élete első versenyét és nagy kérdés volt, hogy szögre akassza-e a cipőit, vagy azért van látszata a rengeteg edzésnek. 😉 Az alábbi linken olvashatjátok azt a blogbejegyzését, amiből mindez kiderül… 😉
Csatafutás 2.0 – a 13. versenyemről

A képen Móni szalad a cél felé, 50:35 perces idejével ő is nagyon elégedett volt 🙂

Roli a dobogón