Bérces Edit ultrafutó 30 éves jubileumi futása

Általános
Bérces Edit minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futója augusztus 30-án megismételte a sportpályfutásához kezdő lökést adó, 30 évvel ezelőtti első nagyobb futását Zalaegerszeg és Nagykanizsa között.

Fotó: Pezzetta Umberto

Egyesületünket Korpics Attila, valamint Szittár Rudolf képviselte. Rudi a táv egészét teljesítette Edittel, míg Korpa a futás elejére csatlakozott a csapathoz.

Útvonal: Zalaegerszeg, BGE- GKZ Gasparich u. – Platán sor- Vizslapark- Mártírok útja (Zalaszám Informatika – uszoda) – református templom – evangélikus parókia – Szent Rafael Kórház – zárda – Besenyő -Bocfölde – Sárhida – Bak – Fakospuszta- Hahót – Zalaszentbalázs – Bocska – Palin – Nagykanizsa – Batthyány Lajos Gimnázium – Nagy-Magyarország – emlékmű – Kanizsai Dorottya Kórház – uszoda – köztemető (Szebenyi Mária sírja)

Történet:

Harminc évvel ezelőtt, 1987. augusztus 31-én a Zalaegerszeg–Nagykanizsa táv spontán lefutásával kezdődött az a tanári és sportkarrier, melynek során Bérces Edit összesen több száz tanítvány tanítása mellett az 50 kilométeres futástól kezdve a hatszáz kilométeres távig minden egyes ultramaratoni számban többszörösen megjavította a magyar csúcsokat. A zalai sportoló a 48 órás futásban Európa-, a 100 mérföldes, 200 kilométeres és a 24 órás ultrafutásban pedig világcsúcsokat döntött meg. A 100 kilométeres és a 24 órás ultramaratoni futáson aratott Európa-bajnoki és világbajnoki címeivel minden idők legeredményesebb magyar ultramaratoni futójává vált. Orosz-angol szakos tanári pályáját Nagykanizsán, a Batthyány Lajos Gimnázium jogelődjében, a Landler Jenő Gimnáziumban kezdte, majd egy év után Zalaegerszegre a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára került. Kanizsai futásával a tanítványokhoz és kollégáihoz való kötődését fejezte ki.

A jubileumi futás jelképes kifejezése és megerősítése volt a harminc évvel ezelőtt kialakult szakmai kapcsolatnak, valamint tiszteletadás az elhunyt kollégák emlékének.

Forrás: Facebook

Szőlőskör – Hammer 50k Ultra

Általános

Szeptember első hétvégéjén rendezték meg Balatonszőlősön a Hammer 50 km-es ultrát (477 m szinttel). Járfás Gyula tőle szokatlan módon részletes versenybeszámolót írt. 🙂

4:23:37-es legjobb egyéni idővel 89 versenyző közül az abszolút 15. helyezést, korosztályában pedig 50 versenyző közül a 10. helyezést érte el. Szuper teljesítmény, gratulálunk!

Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km, avagy ROKI 130

Általános

Mivel Gyulának nincs ínyére az írás, nekem jutott ez a “hálás” feladat.

Túra honlapja itt érhető el:

http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/tura?id=3397

 

3:55-kor keltem, megsütöttem 4 tojást, ránéztem a faliórára. Te jó ég, még csak 3 óra, mire tekertem az ébresztőt? Megállt a falivekker…

Mentünk Rudiért, irány Kanizsa

Rudi mindig kemény megpróbáltatásként beszélt róla. Mivel nem volt 60 km feletti futásom, láttam bent kihívást bőven. Megfordult a fejemben az egyéni UB jövőre, kapóra is jött.

4 helyre depóztattam ISO-t, vizet, banánt, csokit, lámpát, meleg felsőt éjszakára.

Kanizsáról indultunk 5 perccel 6 órás tömegrajt után hárman.

Az első 13 km-t 6:00 és 6:30 közötti km-ekkel tettük meg, ezzel sok mindenkit megelőztünk, kivéve Rudolf Tomit, aki 40-en ment és jól tolta. Kanizsáról indultak a 40 km-esek is.

Homokkomáromi templomnál hűtöttük okos fejünket csap alá dugva.

Oltárci vadászháznál találkoztunk kanizsai futóklubbosokkal akik 40 km-t nyomtak, vagy egy kicsivel többet, mert többször eltévedtek.:)

Rajtuk kívül zalaiakat nem igazán láttunk. Voltak viszont a Mecsekből, Szabolcsból, Kalocsáról no meg Pestről.

Hahóton a művházzal szembeni kocsmában legyűrtünk pár zsíros kenyeret paradicsommal, sót nem sajnáltuk.:)

Fél 2-kor értünk Söjtörre Deák házhoz, ahol kaptunk egy őszibarackot. Kb. 37 fok forróság volt.

Pusztaederics környékén tempónk még lassult, nyomókutas fejmosást végeztünk.

16 órakor Rádiházán Rudi a forróság+ kellő motiváció + a nagypapi kor 🙂 miatt jobbnak látta, ha hívja Erikát. Racionális döntés volt részéről.

Itt értek utol minket a pesti csajok, amin meg is lepődtünk. Egyikük adott a sarkamra leukoplasztot, ami a célig jó szolgálatot tett.

Rudinak volt GPS óráján track, ami sokat segített, de ennek ellenére a ritka jelzések miatt pár helyen eltévedtünk. Ismét zsíros kenyér paradicsommal.

Gyula Rudival tavaly Bázakerettyéig jutott, figyeltük a jelőléseket, de sok helyre emlékezett.

Rádiházáról ugyanazon az úton mentünk fel ahol lejöttünk.

Szentpéterföldén temetőben mai nap ötödjére hideg vízzel hűtöttük kobakunk.

Fél 8-kor értünk a Torhai forráshoz, ami ki volt apadva.

Este 9 óra körül mindkét talpamra féltenyérnyi vízhólyag fejlődött. Innentől futni nem tudtam, menni is csak komoly fájdalommal.

Elkerült bennünk egy magas vékony pesti srác Solomon félcipőben, akinek jóval durvább bokasüllyedése volt mint nekem.

Lasztonyán próbáltunk vizet lelni, de nem találtunk. Ablakok bedeszkázva, sehol egy lélek. Tettünk egy kis kitérőt, mikor tüsszentettem egy óriásit, amire egy kisgyerek kb, 40 méterre elnevette magát. Mentünk a hang irányába.H angos köszöngetés után kijöttek a kis srác nagyszülei és kaptunk vizet.:)

Házuk mellett vezetett fel egy végtelen hosszúnak tűnő emelkedő, ami egy kilátóhoz vezetett. Már nem volt kedvem felmenni, egy 2011-ben épített szép fakilátó volt.

Bázakerettyei kocsmánál megint utolértek a csajok, pedig jó tempót futottunk. Mi elindultunk, ők még kajáltak 20 percet.

Tisztában voltunk vele, hogy reggeli 8 előtt még szerencsével sem érhetünk be.

Mégis egy pillanatra sem gondoltunk arra, hogy feladjuk.

Többször volt szerencsénk is, mikor láttuk, merre mennek azok, akik már sokadjára teljesítik. Találkoztunk egy rutinos túrázóval, akit Rudi ismert a 90-es évekből. Ő most az út mellett feküdt, egy talán vodkás üveggel a kezében. Utánunk eredt, nyelve nehezen fordult, de menni tudott.

Budafai arborétumnál, ismét eltévedtünk lementem egy völgybe jelzést keresve, de nem volt.:( Itt utolért a piás, mutatott, hogy balra. Később megint beelőztek Dóriék, többet nem láttuk őket.

11-kor kistolmácsi büfében, Gyula evett egy hot-dogot, újra beért a piás, tejet kért. Azt mondta, hogy rossz a gyomra.:)

Valkonyán turista háznál újra pecsét, zsíros kenyér, Gyula engedett vizet. Kiengedte a csapot rendesen, aki utána jött nem tudott már engedni. Pecsételős bácsika kereste a vízmű számát.:)

Elért bennünk egy piros pólós srác. Csak övtáskája volt, elején egy hosszú sor leddel, amit a haverja bütykölt össze neki. Egy viszonylag nagy, 12 V-os akku hajtotta. Rengeteget beszélt. Nekünk nem tetszett a dzsindzsa, a méteres csalán, sok kidőlt fa stb. Erre azt mondta, hogy Zemplénben sokkal rosszabb a helyzet. Ismerte a csajokat, aki leelőztek, kiderült, hogy NB 1-es túrázók és ők ketten vezetik a bajnokságot. Egyiküket Örsi Annának hívják és megnyert egy 1600 km-es cseh-szlovák túrát “végtelen” szinttel,20 nap 7 óra alatt.(Társát hívják Dórinak.)

http://www.turistamagazin.hu/orsi-anna-sokan-mondjak-hogy-kockaztatok.html

Rengeteg 100 km feletti túrán indultak már. Mikor beszéltünk neki a verseny durva szintjeiről, csak nevetett. Elmondta Mátrán 132 km,6760 szinttel.32 óra szintidővel nagyságrendekkel keményebb.

Jött a messzi susnyásból egy tag, kérdeztem eltévedt-e. De csak hasmenése volt, először túrázásai során. Szívesen cserélt volna vízhólyagomra. Elmondta, hogy több megoldás van vízhólyagra. Fájdalomcsillapítóra esküdözött, mondtam, hogy ha lehet nem eszek gyógyszert. Aztán bevallotta, hogy droghoz is hozzányúlt már, érzi ilyenkor a fájdalmat, de nem érdekli. Itt le is zártuk a beszélgetést…

Sokat villámlott, mivel nem jósoltak esőt, otthon hagytam az esőkabátom. Talán negyed órát esett az eső. Erdőben fel-le, fel-le milliószor sötétben, beugrott egy kép az Ultra c. filmből: Mit is keresek én itt? 🙂

Eszteregnye szőlőhegyen kaptunk pecsétet, innen “bagatell” 20 km volt vissza. Egy túrázó szerint már csak 2 emelkedő lesz vissza. Volt vagy 22… A kb. 70 indulóból ekkor már 12-en feladták. Innentől keveset dumáltunk. Itt megint mentünk kb. 500 métert pluszban.Gyula elég sok ultrán indult, de neki is kemény volt. Megegyeztünk Gyulával, behúzzuk ezt a versenyt, de többet nem indulunk rajta.

Reggel 9-kor értünk be.27 órát voltunk talpon, nem aludtunk egy percet sem. Nekem eddig ez volt a leghosszabb, legkeményebb kihívásom, örülök, hogy túl vagyok rajta.

Hogy miért keletkezett 6 nagyobb méretű hólyag a lábamon?

1. Asics GT 2000 cipőben futottam, amiben előtte legfeljebb 10 alkalommal használtam, egyszer terepen 32 km-t nyomattam.

2.Csak az ujjak közé + ahol a régebbi cipőim néha feltörték tettem vazelint. Lehet lanolint kellet volna használnom, vagy az egész lábfejet vékonyan bekenni

Aki kipróbálná magát ultra túrán, az az 1000 Ft-os nevezési díjért cserében sok élménnyel lehet gazdagabb. 🙂

Köszönet mindenkinek aki segített ,főként Rudinak, aki minden kérdésemre válaszolt. Gyulának, hogy “hólyagos” tempóban is végig jött velem, és annak aki végigolvasta, üdv: Andor Jocó

15. Csatafutás Szentgotthárd

Általános

 

2017.07.29-én az egyesületből hárman (Móni, Roli és Umberto) vettünk részt a versenyen, Korpa Roli iramfutójaként teljesítette a 9,5 km-es távot. Évről évre többen is szeretünk ide visszajárni, hiszen nagyon jól megszervezett, hangulatos kis verseny, aminek a táv felénél kezdődő 1,5 km hosszú, 91 m szintemelkedés adja meg igazán a szépségét. Roli mértani pontossággal teljesítette a kítűzött célt, szinte másodpercre pontosan 38 perc alatt ért be, amivel korosztályában az első helyet érte el. Az idei versenynek Umberto nagy várakozással nézett elébe, hiszen ő pontosan 2 évvel ezelőtt itt futotta élete első versenyét és nagy kérdés volt, hogy szögre akassza-e a cipőit, vagy azért van látszata a rengeteg edzésnek. 😉 Az alábbi linken olvashatjátok azt a blogbejegyzését, amiből mindez kiderül… 😉
Csatafutás 2.0 – a 13. versenyemről

A képen Móni szalad a cél felé, 50:35 perces idejével ő is nagyon elégedett volt 🙂

Roli a dobogón

 

ULTRABALATON 2017

Általános

Három csapattal vettünk részt az idei Ultrabalatonon.

Eredmények:

ZASZ SE III.
kategória helyezés (6-12 fős férfi csapat): 16.
Abszolút helyezés: 39.
Versenyidő: 17:44:06

Célban a ZASZ SE III. csapata

Csapat tagjai: Mézes Tibor Sólyom, Kovács Imola, Lőrincz Endre, Szittár Rudolf, Szakonyi István, Pezzetta Umberto, Sótonyi Ingrid, Vaski Mónika

 

ZASZ SE II.
kategória helyezés (6-12 fős férfi csapat): 36.
Abszolút helyezés: 86.
Versenyidő: 18:31:48

Célban a ZASZ SE II. csapata

Csapat tagjai: Járfás Gyula, Vági Katalin, Dr. Keszei András, Keszei Krisztina, Andor József, Paál Szabolcs, Sipos Tímea

 

ZASZ SE I.
kategória helyezés (6-12 fős férfi csapat): 46.
Abszolút helyezés: 120.
Versenyidő: 19:03:05

Célban a ZASZ SE I. csapata

Csapat tagjai: Cseh Andrea, Käsz Ferenc, Bölecz Zoltán, Németh János, Farkas Károly, Völler Ferenc, Kálmán Marietta

 

Közös csoportkép a célbaérkezés után

Az egyesület leggyorsabb csapata

Pezzetta Umberto beszámolója a versenyről:

http://futokwazze.blogspot.hu/2017/05/ub-2017-elso-resz.html

http://futokwazze.blogspot.hu/2017/05/ub-2017-masodik-resz-megcsinaltuk.html

Jótékonysági futás a koraszülöttekért

Kép

Másodszor is célba érünk! – Képes beszámoló, eredmények

A képen balról jobbra: Sótonyi Ingrid, Németh Lilla, Szakonyi István, Korpics Attila, Vaski Mónika, Vincze Viktória, Járfás Gyula

A ZASZ SE egyik váltója összesítésben a második helyen végzett. Gyula természetesen egyéniben futotta végig a távot.

A képen balról jobbra: Sótonyi Ingrid, Szakonyi István, Németh Lilla, Korpics Attila, Vaski Mónika

A befutó 🙂

A képen hátsó sor, balról jobbra: Cseh Andrea, Németh János, Völler Ferenc. Középen: Perger Valéria, Andor József, Keszei Krisztina, Dr. Keszei András. Elöl: Kocsmár Tamás, Járfás Gyula, Büki Tivadar.

ZASZOSOK a célban Keszthely főterén, köztük a ZASZ Trió váltó

Hátul: Szakonyi István, Sótonyi Ingrid, Németh Lilla. Elöl: Vaski Mónika, Korpics Attila. A képről hiányzik: Vincze Viktória

Második helyen az egyesület egyik váltója

Eredmények:

Abszolút összesített lista

Abszolút részidős lista

Kategória összesített lista

Kategória részidős lista

Versenybeszámoló a teskándi félmaratonról

Általános

Andor Jocó írása az április 30-án megrendezett versenyről

Vasárnapi közös edzés után, hétfőn és kedden reggel 22 km-t futottam 5:30 átlaggal, majd szerdán 10 km-en sikerült 5 perc alatti átlagot futnom, idén először. Meg is fájdult a jobb térdem, amit szombati bringázással próbáltam orvosolni. Verseny napján reggel 3 fokot mutatott a hőmérő. Rövidnadrág-pólóban indultunk Járfás Gyulával, de mivel elbeszélgettük az időt középmezőnyből kezdtünk. Egyszerre indították az 5,10 és 21 km-t, fogalmam sem volt, hogy hányan vannak előttem.1:45-ös alatti időről álmodtam. Gyulával próbáltam menni pár km-t de lemaradtam. Egy helyet mindjárt javítottam, mikor láttam, hogy Németh Gábor visszafordul 5 km-nél.:) Az első meglepi a csébi fordulónál ért, amikor egy jó ismerősöm Tóth Ricsi jött velem szemben suhogósban elsőként fordulva, aki kiabálta, hogy húzzál bele, mindjárt utolérsz. 🙂 Majd Gyucci és Paál Szabi. Fél banánt ettem meg és egy pohár vízzel letoltam. 14 km-nél és utána többször volt erősebb fájdalmam a jobb combom hátsó részében. Végig a nyakamon volt Vincze János aki a 15 km-es frissítőnél megállt, mire én kis tempóváltással próbáltam eltávolodni tőle. Végig előttem futott Szabi, aki kb. 16 km-nél intett, hogy menjek el mellette, nem bírják a lábai. 19 km környékén lüktetett a fejem bal oldala, egy arasznyit visszavettem, kb. 100 m-re jött mögöttem Jani. Én úgy számoltam, hogy 3.vagyok, mikor beértem, Sólyom mondta második lettem. Ekkor esett le, hogy Ricsi nem versenyzett hála az égnek…:) A nap sokat sütött, jó futóidő volt. 1:38 lett az időm, ami 4:40-es átlagot jelent. Örültem mint majom a biciklinek.:)

Járfás Gyula ideje1:30:38

24 órás dióhéjban…

Általános
Büki Tivadar beszámolója a sárvári 24 órás versenyről
A számok dióhéjban: 24 óra alatt 221,715 km-t​ sikerült letrappolni, ezzel összetettben a második, a korosztályomban pedig az első helyet sikerült elbitorolni.
(Csécsei Zoli futott csak többet, de szerintem az nem szégyen…)
Sajnos nem tudtam, pontosan hogyan értékelik az OB eredményeket, illetve kishitű voltam, nem gondoltam, hogy egy ilyen hobbifutó a nagymenő magyar ultrákkal összemérhető, így a nyílt versenyre neveztem.
A huszadik óránál derült ki, hogy Zolinak nem sikerült meghosszabbítani a versenyengedélyét, így ő is a nyílton jön. Így az a faramuci helyzet alakult ki, hogy az OB nyertes Zahorán Jani két kilométerrel kevesebb eredménnyel nyert, mint az enyém… 🙂
Szóval ha jó helyre nevezek, ma ZASZ országos bajnok lett volna…
Az eredményhirdetésen nem is tudtam, sírjak, vagy örüljek…

Pályabefutás – Készülve a koraszülött futásra

Általános

Négy ZASZ futó pályabejárást tartott a napokban. Lőrinc Endre, Szittár Rudi, Járfás Gyula és e beszámoló szerzője, Andor József.

Első ultrám.:)
2017 május 5-én esőben futottam le a falumúzeumig.
Ezen a 2 km-es szakaszon több esőt kaptam,mint később egész nap.
Parkolóban várt már Lőrinc Endre,Szittár Rudi.Kicsit megcsúszva jött Járfás Gyuszi is.10 órakor pár fotó,drón videó után ki nem találjátok mit csináltunk…szaladtunk laza tempóban:)
Érintettük csácsi iskolát,csácsi kápolnát,majd egy karos kúthoz értünk ahol frissítettünk.Itt 11.5 km-nél jártunk.
Sajnos egy erdei szakaszon leszedték a “szívesmacis” pályajelzéseket.
Ezen részen átfutott egy szarvascsorda mögöttünk-lehet ők verték le? 🙂
Következő nagyobb megállónk 30 km-nél,a kallósdi körtemplomnál volt.
Endrével készítettek egy rövid bemutatófilmet,majd a golfpálya felé vettük az irányt.(39 km)
Nemesbükön a híd alól újra felröppent a drón.(45 km)
Hévízi tófürdőnél(54 km) már elég fáradtak voltunk,jól esett volna egy kis áztatás a tóban.:)
71-es út kereszteződésénél Dávid Attila várt bennünk frissítővel,itt lekerültek a futózsákok.
Kb 59,5 km-nél értünk Keszthely főterére.
Szép helyek,jó kilátás,remek hangulat,segítette célunkat..Garmin szerint 1140 m szintet hagytunk magunk mögött.
Hazajutásunkról az új Honda Civic gondoskodott,Dávid Attilával a kormánynál.
Jó arcokkal futni,mindig nagy élmény.Köszönet mindenkinek aki segített,hogy sikerüljön!
Andor József