Andor Jocó írása az április 30-án megrendezett versenyről
Vasárnapi közös edzés után, hétfőn és kedden reggel 22 km-t futottam 5:30 átlaggal, majd szerdán 10 km-en sikerült 5 perc alatti átlagot futnom, idén először. Meg is fájdult a jobb térdem, amit szombati bringázással próbáltam orvosolni. Verseny napján reggel 3 fokot mutatott a hőmérő. Rövidnadrág-pólóban indultunk Járfás Gyulával, de mivel elbeszélgettük az időt középmezőnyből kezdtünk. Egyszerre indították az 5,10 és 21 km-t, fogalmam sem volt, hogy hányan vannak előttem.1:45-ös alatti időről álmodtam. Gyulával próbáltam menni pár km-t de lemaradtam. Egy helyet mindjárt javítottam, mikor láttam, hogy Németh Gábor visszafordul 5 km-nél.:) Az első meglepi a csébi fordulónál ért, amikor egy jó ismerősöm Tóth Ricsi jött velem szemben suhogósban elsőként fordulva, aki kiabálta, hogy húzzál bele, mindjárt utolérsz. 🙂 Majd Gyucci és Paál Szabi. Fél banánt ettem meg és egy pohár vízzel letoltam. 14 km-nél és utána többször volt erősebb fájdalmam a jobb combom hátsó részében. Végig a nyakamon volt Vincze János aki a 15 km-es frissítőnél megállt, mire én kis tempóváltással próbáltam eltávolodni tőle. Végig előttem futott Szabi, aki kb. 16 km-nél intett, hogy menjek el mellette, nem bírják a lábai. 19 km környékén lüktetett a fejem bal oldala, egy arasznyit visszavettem, kb. 100 m-re jött mögöttem Jani. Én úgy számoltam, hogy 3.vagyok, mikor beértem, Sólyom mondta második lettem. Ekkor esett le, hogy Ricsi nem versenyzett hála az égnek…:) A nap sokat sütött, jó futóidő volt. 1:38 lett az időm, ami 4:40-es átlagot jelent. Örültem mint majom a biciklinek.:)
Járfás Gyula ideje1:30:38