Amikor minden adott egy jó eredményhez, csak te magad nem, pontosabban éppen akkor nem, amikor kellene – nos akkor élvezetes beszámolót írni is elég nehéz 🙂
Szélcsend, 4-5 fok, lelkes mezőny és kihívásokkal teli pályavezetés. Utóbbiak kivételével ritkán jön össze a másik kettő éppen szilveszter reggelén.
Idén is a 24-esre készültem, de akár maratonra is készen álltam a felkészülés alapján, sőt, a csácsi részt annyira megszerettem december végére, hogy már-már sajnáltam, hogy nekem nincs egy speciális ’24+Csácsi hegyek’ futamom.
Aztán Karácsony után kaptam egy gyomrost egy meghűlés – köhögés, nátha, feszítő arcüreg – szerencsére láz nélkül – formájában úgy, hogy utoljára talán 2 éve volt egyáltalán torokfájásom is…
Most – pont most – mégis megkaptam. Fizikailag és mentálisan egyaránt felkészülten, mégis gyengén voltam kénytelen rajthoz állni. Nem tudhattam, meddig és hogyan fog menni, ha egyáltalán megy akár a TV toronyig is. Ment. Addig mindenképpen.
Muhari Gabival és Jakabfy Zolival uphill
Szóval meglepően jól indult számomra a futás (4’36” a toronynál az átlag), épp ahogy „amúgy” is kellett volna mennie. Így az élen is álltunk ketten egy fiatal tájfutó sráccal (Szalay Levente), ahogy arra számítani lehetett. Azt mondom, még a Zárdánál is úgy ahogy tartottam magam, nem is éreztem különösebb problémát (41 perccel végeztem volna, ha akkor befutok a 10-es távon), tudtam, hogy a sík részen majd elleszünk kettesben, ahogy addig is történt.
Azt találtam gyanúsnak, hogy ki a Flexhez majdhogynem edzéstempóban haladtunk (4’04”-05” körül) és nem lett volna ingerenciám elmenni abból, pedig alapesetben itt már lehetett volna forszírozni a tempót.
Aztán Bozsokon belül már ennél is lassabbra váltottunk, óriási megzuhanást nem tapasztaltam, csak azt, hogy már a harmadik Pulai Gabi is felfut mindjárt ránk, ami azért már sejttette a későbbieket.
Aztán az emelkedő (amire kifejezetten felkészültem és jó is voltam benne) teljesen betette a kaput. A „fal”-on kénytelen voltam belesétálni (…), majd láttam, hogy a tetőn 10mp/km-rel lassabb az átlagom a korábbi 33km-es edzésen futott botfai átlagomnál is. Persze itt már tudtam, hogy kb 10km-ig bírta a terhelést a szervezetem, aztán túlélő üzemmódba kapcsolt.
A lefelén azért visszahoztam még a srácokat, de az utolsó 4km síkon már csak vánszorogtam. Igazából a győzelemhez is elég lett volna „csak” 15mp-cel gyorsabban haladni kilométerenként (ami még mindig jócskán elmarad attól, amit edzésen futok dombok után síkon), de teljesen reménytelennek bizonyult, ahogy ezen a kifejezetten előnyös képen is tisztán látszik (fotó: Bálizs Zsuzsa) 🙂
Az időm 1:44:47 lett (4’19”/km), absz. 3. hely., 6,5 perccel lassabban a 2 évvel ezelőttihez képest.
Nyilván sajnálom, hogy így esett, illetve ma (Jan 4) már némileg jobban vagyok a kögőrohamok csökkenő számának hála, remélhetőleg ennyivel megúsztam a dolgot. Természetesen gratulálok a többieknek és mindenkinek, aki bármely távon futott, főleg a maratonistáknak.
Összegezve kicsit az évet, a hosszú, közel 3 hónapos sérülés után sikerült összekapnom magam és ha csak félmaratonon is, de futottam egy jó eredményt ősszel, a szilveszteri lehetett volna a második… Nyilván a forma nem veszik el néhány nap alatt, csak nem tudom, hogy hol jönne ki most már. Kaposvár Dombjai érdekeltek volna, csak nem 9 000 ft-ért…
