Pálfy Antal éves összefoglaló beszámolója:

2016. december 31. Zalaegerszeg

2016 decembere van. Fél éve álltam neki futni. Fél órás edzéseket tartottam eddig, nagyjából minden másnap, Célom az volt, hogy fél óra alatt minél többet tudjak futni, ha jól emlékszek 6,20km lett a legtöbb. Decemberben a két ünnep között ezt a szokásos távot futottam. Elköltöztünk egy éve Zalaegerszeg belvárosába, nagyon közel van a  futópálya, így  lustaság lenne nem menni. Az edzés során fennakadt a szemem egy hirdetésen: futóversenyt rendeznek 31-én. Mivel semmi programom nem volt  szilveszterre, úgy gondoltam, elmegyek. Különböző távokon lehet indulni, és valahogy számomra nem is volt kérdés hogy a 40,9 km-es távot fogom választani. Ahogy visszagondolok, ésszerűbb lett volna például a 10 km-es távra nevezni, mivel azelőtt  az 5-6 km-en túl még nem jutottam, De lejátszottam a fejemben, hogy mi történhet, ha az ember lefutja ezt a majdnem maratoni távot. A fél órás edzések igazából nem viseltek meg, fájdalmaim, sérüléseim sose voltak, sőt, mindig jobb kedvem, hangulatom volt utána. Tisztában voltam vele, hogy a 41 km nem ugyanaz, mint az 5 km. De valahogy úgy éreztem, hogy meg tudom csinálni. Gondoltam, a napi adagomat kell csak nyolcszor egymás után teljesíteni. Volt még két napom dönteni.  Roppantul érdekelt, hogy az ember mit élhet át ilyen táv leküzdése után.

Elmentem. Elég korán érkeztem a versenyközpontba, mivel figyelmeztettek, hogy rengetegen leszünk. Szerintem az elsők között érkeztem. Befizettem a nevezési díjat, átvettem a rajtszámot, már nem volt visszaút. Olyan korán ott voltam, hogy körülbelül még két órát kellett várni a versenyig. Egyre több és több futó érkezett, még sose láttam ennyi embert Zalaegerszeg utcáin. És igazából nem voltam ideges, nyugalommal vágtam neki a megmérettetésnek. Meleg nem volt,  szerintem kiváló futóidőnk volt. Elkezdődött a verseny. Nem volt nálam se telefon, se óra. Mivel az 5-6 km-hez voltam hozzászokva, a 6. km után el is vesztettem az időérzékemet. De nem volt gond. Jól haladtam, a feléig nem is volt semmiféle probléma. Ahogy visszaértünk a városba, azt hittem, a végéhez közeledünk. De ez korántsem volt így, a fele még biztos hátravolt. Ez volt az első mélypont. Valahogy átestem, és haladtam tovább. És jó érzés volta dombokon futni. A következő mélypont kb 9 km-rel a vége előtt következett, itt kezdett először borzasztóan fájni a lábam. Itt futni már nem igazán bírtam. Nagy szerencsém volt azonban, hogy Kozári Attila társaságában futhattam le a maradék távot. Ő is kínlódott már, és látta hogy én is bajban vagyok. De tartottuk egymásban a lelket, és bevonszoltuk egymást. Szintidőn belül maradtam (4:52), de nem is érdekelt. Annyi érdekelt, hogy letrappoljam a 41 km-t valahogy.

2017.04.22. Sárvár “szorítsd össze a fogad és fuss”

A következő lépés az volt, hogy csatlakoztam a ZASZ-hoz. Külföldi tanulmányaim miatt nem sokat vagyok Zalaegerszegen, de amikor csak tudtam, elmentem a közös edzésekre. Edzéseim annyiban változtak, hogy a tavalyi 5-6 km-es távokat felemeltem 10re. Emellett jógázni kezdtem rendszeresen. A közös edzések pedig nagyon jó motivációt adtak, még ha nem is tudtam sokszor elmenni. Itt hallottam a sárvári versenyről. Pont úgy adódott, hogy otthon voltam és el tudtam menni.  A 6 órás versenyre neveztem be. Örültem, hogy több ZASZ tag is ott volt. Ugyanolyan tempóban futottam nagyjából, mint az első versenyen. Egy 1000 m-es pályán köröztünk órákon át. 60 km-t tűztem ki célul. Ez ugye 10 km/órát jelent. A verseny feléig ezt sikerült is tartani, utána szétestem picit mind fejben, mind fizikailag. 30 km után iszonyatosan elkezdett fájni a térdem, a kiszálláson gondolkodtam. Többször le kellett ezután már állnom sétálni. Büki Tivadar kollegánk többször is elhaladt mellettem, akárhányszor látta, hogy sétálok, jó keményen hátba vágott hogy “ne aludjak” :). A térdem viszont egyre jobban sajogni kezdett, miután Tivadar ötödször hátba vágott, megkérdeztem tőle hogy mit ajánl térdfájás ellen. A válasz egyszerű volt : “Szorítsd össze a fogad és fuss”. Ez a tanács azóta is ott van a fejemben, ha nehéz pillanat jön. Sikerült végül valahogy kihúzni a hat órát, valahogy eljutottam 51 km-ig.

2017.06.04. Keszthely “Ha végig akarod csinálni, lassan csináld”

Pünkösd hétfő. Ez tanítási szünet, így el tudtam menni egy újabb versenyre. Ami leginkább megmaradt ebből a versenyből, az az iszonyatos hőség. 35 fok biztos volt, a verseny reggel tízkor kezdődött, így pont a legnagyobb forróságban futottunk. A helyi lakosok segítőkészsége példaértékű, a hivatalos frissítőállomásokon kívül rengetegen adtak vizet, ami a nagy hőségben kellett is.  Ezen a versenyen már megfordult a fejemben, hogy jó lenne jobb időt futni. De edzésterv alapján továbbra se készültem, és a nagy meleg se segített abban hogy gyorsabban teljesítsem a távot. A 30. km után pedig jött megint a mélypont. Az egyik állomásnál az orvosok meg is állítottak, itt egy picit megijedtem, hogy abba kell hagyni. De szerencsére rendben találták mind a pulzusomat, mind a vérnyomásomat. Belső remegést, kimerültséget láttak azonban. Figyelmeztettek, hogy ha be akarom fejezni, lassan kell csinálnom. A vizsgálat miatt legalább 15-20 percet veszítettem, így az idő már nem érdekelt. Végül 4:57 lett. A végén még találkoztam a doktor úrral, aki megdicsért hogy lassan csináltam, így nem csüggedtem hogy rosszabb lett az időm, mint az első versenyen.

2017.08.13. Kaposvár “30 km után kezdődik az élet”

Egy újabb felejthetetlen verseny. Ennek a futamnak az egyik érdekessége, hogy éjszaka futottunk és festői környezetben, a Deseda-tó körül. Picit sajnálom, hogy nem világosban kerültük meg a tavat, mivel a sötétben nem sokat láttam a tájból. A nyári forróságban azt hinné az ember, hogy éjszaka sokkal könnyebb futni. Igen, de nem 42 km-t. Egy 42 km-es táv során fejben ott kell lenni az első méterektől az utolsóig. Ez pedig hajnali három és négy körül borzasztó nehéz. Nem volt sok induló, ha jól emlékszek kilencen indultunk ezen a távon. Ez a negyedik maratonom volt, továbbra se izgatott annyira, hogy mennyi idő alatt érek be, de azért bennem volt ismét az, hogy “jó lenne, ha..”. Jól is kezdtem, ahogy ez lenni szokott a nagy küzdelem ismét körülbelül 30 km után kezdődött. Ezúttal azonban nem izomfájdalmaim voltak. Az egyik problémám az volt ismét, hogy fejben nem tudtam már eléggé összpontosítani hajnali háromkor, így nem tudtam már annyira kontrollálni a sebességemet. Ezenkívül a gyomrom kezdett el émelyegni, és 5 km-el a vége előtt szédülni is kezdtem. Az, hogy mennyi idő alatt érek be, megint nem érdekelt, csak be akartam fejezni valahogy. A zalaegerszegi versenyhez hasonlóan itt is egy futótárs segített át a holtponton, nagyon hálás vagyok Horváth Gábor futónak. Gáborral másodpercre pontosan egyszerre értünk be, egy sportbaráti öleléssel fejeztük be a versenyt. 4:45 lett a vége, ha nem is túl sokat de azért sikerült javítani az időn.  A verseny után pedig megismertem Kovács Dániel kaposvári futótársat, aki volt olyan nagylelkű hogy elvitt autóval az állomásig. Azóta két versenyen is találkoztunk. Dániel megerősített abban, hogy “30 km után kezdődik az élet”.

2017.09.22. Zalakaros

Elkezdtem edzésterv alapján készülni. Martin Grüning német futó tervét követtem. A terv arra készít fel, hogy négy órán belül le tudjuk futni a maratoni távot. A zalakarosi verseny 34 km-es távja pont beleillett az edzéstervbe. Ez volt az első olyan verseny, amire rendesen készültem. Az eredmény látszott is egyből. A 4 órán belüli teljesítéshez 5:40-es tempó kell, és ezt ezen a 34 km-es versenyen sikerült is végig tartani, másodpercre pontosan. 3:15-el értem be.  Utána úgy éreztem, maradt is még energiám, ha 42 km lett volna a verseny szerintem be tudtam volna fejezni ezzel a tempóval. Jó volt látni, hogy sok ZASZ-os ott volt, és sokan a dobogón végeztek.

2017.10.29. Ljubljana “Hajrá Zalaegerszeg”

30 éves lettem. Azzal ajándékoztam meg magam, hogy elmentem első külföldi maratonomra. Az edzésterv hatása itt is érződött. Elképesztő mennyiségű futó érkezett a versenyre. Amikor a rajtszámomat átvettem, a regisztrációs pultnál dolgozó hölgy ránézett a személyimre, és magyarul szólított meg. Ez még hagyján, de kiderült, hogy ő is zalaegerszegi születésű. ZASZ-os pólóban futottam, és a későbbiek során a nagy tömegből valaki dobott egy “Hajrá Zalaegerszeg”-et. Kicsi a világ. A hangulat remek volt, és ezt továbbfokozta a rengeteg élőzenekar is. Az élen kenyai sztárfutók végeztek. Ők olyan mosolyogva futnak még 40 km után is, mintha ez tényleg semmi se lenne.  Iramfutóval haladtam a verseny feléig. Kiderült, őt is Toninak hívják. Ő azt ajánlotta, hogy a 4 órán belüli teljesítéshez 5:38-ra kell törekedni a verseny első felében. Félmaratonig sikerült ezt tartani, utána picit lelassultam, de  a 30. km utáni szokásos szenvedés sokkal enyhébb volt. 4:19-es időd futottam végül, 26 percet javítva. Ez azt jelenti, hogy 19 percet kell még hogy javítsak a jelenlegi álomidőmhöz.