PUB

Általános

Április végén olvastam Csipi face oldalán a privát ultrabalatonról (PUB).Jobb sípcsontomban nem múlt el a csonthártya gyulladás , emiatt március végéig összesen 69 futott km-em volt. A tavalyi Ub teljesítéssel pályáztam a szabad szeptemberi időpontokra. Ezek közben elkeltek, maradt az október 17. Semmi sem történik véletlen.Jött email, sikerült, napokig végtelen boldogságot éreztem, van cél.:) Igaz nem indultam még sok versenyen, de egyet sem adtam fel. Ha valami miatt nem sikerül behúzni, kíváncsiság furdalt, hogy milyen érzés kiszállni. Hogyan dolgozom fel, milyenek lesznek a következő napok. Tehát ha nem jönne össze, tanulok belőle. De néha kell egy kis határ feszegetés, őrültség. Persze, ha ámor nyila eltalál, eszembe sem jutott volna még egyszer indulni.
De aki nem indul, nem érkezik, mondta egy bölcs kollégám. 🙂

1850 km-t futottam, 7500 km-t bringáztam, 65 km-t úsztam idén. Áprilistól minden edzés után végeztem egy köredzést( fekvőtámasz, plank, has, kitörés, húzódzkodás), amire régebben nehezen tudtam rávenni magam. Idén nem futottam maratoni táv felett, a többször visszatérő sípcsont fájdalom miatt óvatoskodtam. Sokat hengereztem, napi többször nyújtottam.
Nagyon köszönöm a High-5  támogatását az én kis magyar “elkaminómra”. Ha már frissítés, próbáltam grammozni a szénhitrátot. 21 db 1.5 órás ellátmányt készítettem. Minden csomagban egy zacsi 47 g-os izo por volt 0.75-ös kulacshoz, 1 banán, 1 csoki. Ez 50 g szénhidrát óránként. Mivel nem izzadtam, sótablettát eleinte 2, majd 3 óránként vettem be. Ezt használtam a folyamatos 15 órás tekerésnél, és privát IM-kor is. Tartalékba raktam el 2 kolbászos szendvicset, többféle jutalom kekszet. Mindegyik banán szárát rövidre vágtam, a nagy üveg kólát hajnalban Györökön hagytuk, hogy könnyebb legyen felkergetni a málházott bringát a dombokon. Hideg dolgot nem tudok inni, egyből megkapja a torkom. Termosszal nem szerettem volna nehezíteni a csomagot, mást meg nem találtam ki. Így végig kortyolgattam, számban melegítettem az izot.
PUB előtt 2 héttel letekertem UB-re, öröm volt élőben látni Csipit, Simonyit, Bogár Janit, Aszfaltszaggató szöszi csajokat.A PUB hetében olvastam Dr. Herr Gyula: Az út maga a cél c. könyvét. Tetszett, motivált, hogy rengeteg őrült sportoló van, aki jóval többet edz, mint én. Kilátástalan szituációkból is tudták folytatni.

Tavaly ezt a kört sikerült 28 óra 43 perc alatt teljesítenem, bringával kb 8x körbeértem. Ennek ellenére elég gyengén tájékozódom, figyelni kellett a jeleket.
20.30-kor lefeküdtem, 23.30-kor tudtam elaludni, 3.30-kor keltem. Előző 2 napban 9 óra felett aludtam, kihagytam egy hajnali úszóedzést is, hogy ki tudjam magam pihenni. Sem induláskor, sem előtte nem éreztem tehernek a távot. Nagyon vártam ezt a bulit.
Úgy gondoltam, hogy bokára erősíthető lesz a jeladó, mint versenyeken. Szerencsére volt Gábornál egy övtáska, amibe beletettük a két nyomkövetőt, 7-kor indultunk Füredről. Az elején vacogtam, majd negyed óra után lekerült az esőkabát.
Kővágóörs-Kékkút közt futott velünk egy pesti trail-es pár. Jót dumáltunk. Balaton-felvidék nem vesztett szépségéből. Nem véletlenül kerekeznek annyian errefelé. Balaton is egy csoda.
Varga pincészetben lépcsőzés közben meghívtuk vacsorázni UB kísérőnket Ránky Dezsőt, aki ezután Berényben fújta fel a lufikaput. 
Római utat egyedül mentem, szancsópanzám az alsó úton jött.
Indulás napjára mutattak egy kevés esőt, szitált is az elején. Így a 400 km-t futott Asics GT-2000-7-ben indultam. Szigliget előtt éreztem, hogy alig van már benne csillapítás. Lett egy hólyagom is, leültem egy tuskóra, kiszúrtam, újra krémeztem lanolinnal, és a 8-as GT 2000-t vettem fel.
Szigligeti temetőből kiszólva hajrázott egy Ub-n induló ismeretlen hölgy. Majd jöttek a Zalaegerszegi Aszfaltszaggatóktól Móniék, többször is megálltak buzdítani. Örültem nekik, mint maci a méznek. Umberto révén felkerültem a helyi újság honlapjára, a zaol.hu-ra. 🙂

Keszthelyig szembe és oldalszelünk volt, vékony hosszúnadrágban nagyon kihűlt a csípőm, combom. Szélvédett helyeken elég volt a vékony gatya, ahol fújt ott sovány volt. Ezt leszámítva az időjárásra nem lehetett panaszunk. Végig 5 és 11 fok között lehetett a hőmérséklet.
87 km volt a lábamban mikor Keszthelyre értünk, bruttó 6 perces volt az átlag. Ennek örültem, hiszen elsősorban síkon 150-es, emelkedőkön 160-as pulzust terveztem az elejére (max pulzusomom:190), hogy legyen egy kis előny a szintidőhöz képest, majd utána lazábbat.
Vonyarc- Keszthely közt 3x jött szurkolni Zalatriatlon klub elnökünk, Asztfaltszaggató társam Németh Jani. Mondtam neki vigyél haza a g…be. :)Halászcsárdánál hajrázott Molnár Évi, Keszthely után dudáltak rám Paál Szabiék. Tihanyban futott félmaratonról jöttek. Dumáltunk, készült pár fotó. Töltődtem.
Lányom nagyon izgult, sokszor hívott, már az agyunkra ment néha.:) Osztotta az észt: Apa…amibe belekezdtél azt csináld végig…hát nem egy rugóra jár az agyunk. 🙂
Berény előtt 6 km-t egyedül mentem, serpám közben vacsorázott, kevert izot stb. Bosszankodtam neki, hogy nagyon leesett a tempóm, annak ellenére, hogy nem fáj semmim és a pulzusom sem magas.
Berényben meleg kajával várt Gábor húga, Móni. Hagymakrém levest ettem, majd milánóit, jól esett, finom volt. A sertésbordát nem kívántam, rövid nyújtás után mozgás tovább.

Máriánál a csatornaparton felvettem a bolyhos nadrágom. Ebben futottam tavaly a szilveszteri maratont gond nélkül. Most kb 5x krémeztem lanolinnal, vazelinnel, de így is dörzsölt combtőben, sokszor idegesített.
Fenyvesen este 7 körül haverjaival szurkolt Hegyi Peti aszfaltos cimborám. Ő is Tihanyban félmaratonozott. Elég sötét volt, hangjáról ismertem fel.
Déli részen valamerre éjjel láttam két zöld nyilat, követtem is. Egy szétázott kavicsos, tócsás parkolóba vezetett. Gondolom váltópont parkolóként funkcionált, éppen jött Dezső, mondom neki a méreg megesz a megtévesztő nyilaktól.
Sok beszámolóból olvasom, hogy milyen unalmasak, lehangolóak a déli part végtelen utcái. Elég nagy a monotónia tűrésem, imádtam ezeket a szakaszokat. De a Zamárdi egyenes végén, azt mondtam bringásomnak, annyit jöttünk, hogy nem csodálkoznék egy Debrecen táblán sem. 🙂
Így október közepén éjszaka teljesen kihalt a Balcsi. Órákat jöttünk úgy, hogy egy lélekkel sem találkoztunk, majd egy kis utcából jött egy rendőrautó. Nem is vágom, hogy ki lepődött meg jobban. Be is néztük a pályát, később mentünk fel egy kereszteződéssel.
147-nél csúsztam ki a 7 perces átlagból. Éreztem, hogy merevebbek a lábaim, szűkült a mozgástartomány,  de semmilyen fájdalmam sem volt. Valamiért nem akart menni a futás, kocogtam komfortosan. Nem volt bennem tűz. Nagyon lassan mentek a 100 méterek is, nemhogy az ezrek. Mondtam Gábornak, nem is nézem a megtett távot, mert lehangol, hogy nem haladok. Egy-egy pörgősebb zenére beindultak a lábak, de tiszavirág életű volt. Imádom a muzsikát, 7 éves futómúltam alatt most futottam először zenére, csipáztam.
Tavaly Keszthelyen félzombin addig pakolásztam, amíg ott felejtettem a fejlámpám. Most hoztam hármat. Pár óra után lemerült a Würth, pedig sokat volt lekapcsolva.
A banánra már rá sem bírtam nézni. Váltottunk keksz-csoki-izo kombóra.
Világosi magaspartra sétáltam, Gábor vett fel vizet. 175 körül jártunk.Nem vagyok híve a sétának, amíg bírom futómozgás féle van, még ha kintről nézve nem is ez jön le. De olyan jól esett, olyan lazán elvoltam, mintha egy múzeumban tárlatot néznék. Pedig csak az északi part fényei világítottak.
Találtunk egy kisebb alagutat, itt már tavaly full zombi lehettem. Nem emlékeztem rá, gondoltam eltévedtünk…de nem.
195km Fűzfőnél már nagyon nem szerettek volna futni a lábaim. Az év eleji jobb sípcsont fájdalom visszajött. Puha cipőm sem tudta csillapítani a becsapódását.
Gáborral abban maradtunk, hogy sétálok, majd később, ha javul megpróbálok kocogni. Mivel nem lett jobb, az egészségem meg jóval fontosabb a sportnál, a maradék félmaratont sétával töltöttük. Közben ment a matek, ha a sétát bírja, beérhetünk szintidőn belül. Felvettem még 2 felsőt, mert a fáradtságtól vacogtam.
Paloznakon várt egy UB trailt teljesítő ismeretlen társulat, Séd Krisztiánnal (PUB induló, aki többek közt télen körbefutotta a Balcsit) egy kb 6 fős csapattal, nagy zenebona, ünneplés, fantasztikusak voltak. Kínáltak mákos sütivel, de csak a cél járt a fejemben…köszönet nekik. Kisütött a nap is.
Veszprémi Peti triatlonos cimbim, a klub spinning edzője kísért bringával, akitől kaptam egy tuti kakaós csigát.
Füreden csatlakozott hozzánk az UB-n induló Záróbusz csapata, ez milyen gáz…még PrivátUB-n is elér a záróbusz. 🙂 Célig kísértek. Majd segítettek bepakolni.

30 óra 8 perc lett a menetidőm. Órám elfeledtem kinyomni, örültem a célkapunak. Pár hete Stratos 2-ről váltottam Suunto 9-re. Berénytől töltöttük egy óráig, célban 41 %-on volt legpontosabb beállításon, mellkaspánttal használva. Jól szolgált, pántot éreztem a bordáimon, félidőnél tettem alá vazelint.
Végére hagytam, de nem utolsó sorban szeretnék néhány szót segítőmről Kovács Gábor triatlon társamról(3xIM,UTT,kitekert Erdélybe Nagylengyelből), aki májusra halasztotta egyéni UB indulását. Úgy néz ki, hogy tudok neki egy segítőt. :)Oroszlánrésze van a teljesítésben. Az első pillanattól pozitívan állt a dolgokhoz, lenyúlta a neje bringáját, mert ugye a női vázasról könnyebb leszállni. Hozott magával profi bringás táskát, amit én indulás előtti napokban megkaptam, tudtam pakolászni. Rakott fel egy kosarat előre, amiben a kulacsok, meg a frissítés egy része volt. Nyomtatott térképeket Csipi útvonala alapján. Volt a telóján is track, ha nem találtunk nyilat, mutatta az utat. Déli parton ő volt a DJ. Az ismerősök üzeneteit adta át. Persze evett-ivott ő is. 🙂 Fotózott, telefonált. Gondoskodott a vízről, bekeverte az izot. Főzetett anyukájával vacsorát. Mikor koppon voltam a fáradtságtól, konzultált orvossal. Végén Füredről Zalaegerszegre hazavezette a kocsim. Bármennyire is csipázom az egyedüli teljesítéseket, ma ez nélküle nem lett volna meg. Még nagyobb respekt Csipinek, Blaskó Misinek a kísérő nélküli PUB-ért.
Gondoltam, hogy nem lesz laza a buli, nem adják könnyen a vigyorgós érmet. Nagyon örülök, hogy nagyobb gond nélkül beértem. Nem bohóckodni mentünk. Sajnálom, hogy ilyen jó futó időben nem sikerült egy lendületesebbet mennem. 

Köszönet szurkolóknak, edzőtársaknak, családomnak, illetve azoknak akik követték a jelet. Lőrincz Endrének, Hegyi Petinek (Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE), akik vállalták a telefonos éjszakai ügyeletet. Köszönet az UB csapatnak a lehetőségért, segítségükért, no meg az 5 alkalmas bérletért. 🙂

Andor József

Vélemény, hozzászólás?