30 kilométer futás Hári Gyulára emlékezve

Általános

Hári Gyula, Zala megye első ultrafutója, aki dobogós volt a Spartathlonon, Nován született. Hatvan éves lenne. Születésnapja alkalmából emlékfutást szervezett Bérces Edit, ultrafutó, világbajnok.
A program úgy alakult, hogy péntek este egy fórumot tartottunk, ahol találkoztam néhány sok (nagyon sok) kilométeres ultrafutóval, akik megosztották Hári Gyulával kapcsolatos emlékeiket az érdeklődőknek.
Másnap, 18-án, szombat délben a novai temetőben tartottunk egy pár perces emlékezést. Sok futó aláírásával díszített fehér szalagot helyeztünk el a sírján.

Sergyán Gábor és jómagam fél kilenckor indultunk útnak szombat reggel, Zalaegerszegről, hogy aztán harminc kilométert megfutva érkezzünk szülőfalumba, Novára. (Pali bácsi, akinek a lábában 256 ezer kilométer van már és 78 éves) korábban indult, tekintettel a lassabb tempójára.
Enyhe izgalommal szedtem a lábam, hisz a harminc kilométer azért mégis csak harminc kilométer. Nem beszélve arról, hogy három nappal ezelőtt, szerdán, március 15-én, nem csak a forradalomra emlékezve, futottam szintén harmincat, tehát a két hosszútáv között két nap pihenő volt csak. (ilyet sem csináltam még, végül is a tervem az volt, hogy a heti edzés adagom most nem négy futással teljesítem, hanem csak kettővel 😉 A szerdai futás, nagyon kifárasztott, két nap után is éreztem a vádlimban. Aggódtam, hogy nem hátráltat-e a novai futásban, de szerencsére minden rendben volt.

Gábor is aláírja a fehér szalagot

Szóval enyhe izgalommal és némi aggódalommal futottam Gábor után, aztán később már előtte, a tempót tartva….

Olvasd és további képek az eseményről Umberto blogjában

Vélemény, hozzászólás?