Hónap: június 2018

Büki Tivadar a 24 órás ultrafutó EB-ről

Általános
Amint azt már sokan tudtátok, férfias mosolyom és tavalyi nemzetközi “B” szintű sárvári eredményem okán meghívtak az ultrafutó válogatottba.
A csapat ezúttal az IAU 24 órás Európa-bajnokságon lett indítva, amely május 26-27-én került megrendezésre a romániai Temesváron.
A versenyre immáron szokásosnak mondható frissítő emberemmel, Bekk Csabival mentem, valamint a zalaegerszegi futólegenda, Bérces Edit is velünk tartott, hogy önkéntesnek csatlakozzon a szervezőgárdához.
Pénteken délelőtt érkeztünk meg a városközpontban található versenyszállásra, a Hotel Temesvárba. A hely már nyüzsgő hangyabolyra hasonlított, csak kissé színesebb volt: közel harminc ország csapatainak tagjai jöttek-mentek nemzeti szerelésükben, bábeli hangzavarban. Csapatvezetőnk, Bárdos Barnabás, már várt bennünket, segítségével pillanatok alatt becsekkoltunk a szállodába, majd magára a versenyre. Délután megnyitó ünnepség volt a belvárosban egy nagyon szép, régi épületekkel körülvett téren. A román szervezők nagyon kitettek magukért, látszott, hogy nagyon sokat készültek rá és minden hibátlanul működött.
A hangolódás keretében este bejártuk a belváros sétálóutcáit, illetve megnéztük a pályát. A kijelölés kiváló volt, a veszélyesebb helyeken mindenhol bójákat tettek, a gyalogos átkelés megkönnyítésére mobil hidakat építettek két helyen is. A pálya maga egy szép, gondozott parkban volt. Fás, zöld részek, egyik oldalán folyó. Jól nézett ki. Hátránya a két emelkedő volt, illetve hogy teljes egészében térkő volt a burkolat. Ilyen hosszút még sohasem futottam térkövön, de sejthető volt, hogy az izmokat rendkívüli módon igénybe fogja venni.
Mielőtt rátérnék a versenyre, pár szót a felkészülésről.
Én még soha, egyetlen eseményre sem készültem ennyit. A munkám miatt ez óriási logisztikai feladatot is jelent, de mikor decemberben telefonon hívtak, hogy tagja vagyok az előzetes keretnek, egyből elkezdtem gyűjteni a kilométereket. Csapattársaimat már névről ismertem, világos volt, hogy itt egy ütőképes brigád alakul, óriási esélyekkel. Tulajdonképpen kizárólag hosszú edzéseket csináltam. Mentem extrém hidegben befagyott szakállal, hajnali háromkor a napi munkám előtt és egész éjszakai meló után, kialvatlanul, délutáni melegben, de volt száz kilométeres edzés, viharban, a végén négy teljes órán át ázva. Kemény volt. Azt mondtam Csabinak ott a pályán, hogy most már a neheze megvan, ezután csak a szórakozás jön! 😀
A reggeli rajt előtt volt némi probléma, ugyanis az IAU bíró nem fogadta el az előző nap szabályosan bemutatott, gyönyörű, címeres, direkt erre  az eseményre vásárolt kompressziós trikómat. Mivel nagyon érzékeny a bőröm, egy ilyennek rajtam kell lennie, különben a normál futópóló a hosszú versenyeken véresre dörzsöl, így kénytelen voltam dupla pólóban futni a melegben is.
A versenyt (ahogy én fejben is) négyszer hat órára osztom.
Az első hat óra vége felé nehéz volt már, elért a meleg. Hatvan kilométer körül mélypont jött, két órán át eléggé visszaesett a teljesítmény, de szerencsére segítőim kihoztak belőle. Nagy meló volt… Közben jött az esti hűvösebb idő és úgy összekaptam magam, hogy szinte egész éjszaka semmi bajom nem volt. Gyönyörűen gyűltek a kilométerek. Sajnos Tomi egy korábbi sérülés miatt már 100 km körül kiállt, mikor pedig Levire, később Árminra is többször ráköröztem világossá vált, hogy az enyém is a csapat eredményt befolyásoló lesz. Ez óriási nyomás alatt tartott, hiszen ha bármi miatt ki kell állnom, az egész csapat eredménye elmegy…
Tulajdonképpen komolyabb probléma a huszadik óráig nem volt, ekkor kezdtem határozottan érezni, hogy a térkő megtette a hatását. A sok kemény ütés miatt a combfeszítőim beálltak. Próbáltam nyújtani, de nem sokáig tartott a hatás és láttam, hogy a többiek is szenvednek. Mintha nem lett volna elég bajom, folyamatos hasmenés kezdett gyötörni. Lassult a tempóm, közben folyamatosan számok pörögtek a fejemben. Vágyamat, a 240 km feletti eredményt már a verseny felénél elengedtem, majd a 230-at, a végén pedig a PB is elment. Most sajnos csak 218 lett a vége. Nagyon nehéz verseny volt, nehéz pálya, de nem szeretem, ha egy eredményt meg kell magyarázni, hiszen a többieknek pont ugyanilyen nehéz!
Ez most a beton erős mezőnyben egyéniben a 33. helyre lett elég, a magyar férfi csapat pedig az ötödik lett az országok versenyében.
Végül, de nem utolsósorban segítőm, Bekk Csabi munkáját mutatnám be:
Csabi újra bebizonyította amit már amúgy is tudtunk róla, hogy egy jó barát, egy odaadó segítő, egy szemét hajcsár 😀, egy olyan arc a tömegben, amit ha meglátok tudom, hogy mindig van még egy lépés, mindig megy még egy kör, mert egyszerűen LÁTNI KELL!
Csabi keverte a kaját, italt, állandóan matekolt, egy pillantásból tudta, ha bajban vagyok, ha pedig repültem, egy szót sem szólt. Folyamatosan csekkolta az eredményeket, amihez sprint-szakaszokat futott a pálya melletti füvön egész éjjel, tudósított benneteket a FB-on, közben harcolt a versenybírókkal. Mikor nekem vége lett, neki ment tovább: könnyezett velem a célban, kaját hozott a szobába, vitte a táskám….
Úgyhogy a nevem bárhová is kerül ezzel kapcsolatban, a fejetekben legyen ott mellette az övé is!
Köszönöm a szurkolást, a MASZ-UB-nak a lehetőséget, Editnek a rengeteg dicséretet és a csokoládé-aranyérmet!
Hajrá ZASZ!
Hajrá Magyarország!