Gensan Giulietta e Romeo Half Marathon

Általános

Móni blogbejegyzése:

Felkészülésnek a legjobb jóindulattal sem nevezném azt, amit erre a versenyre sikerült összehozni az elmúlt hónapokban. Több hetes sérülés miatti kihagyás után kezdtem el decemberben újra az edzéseket, ám január végén a változatosság kedvéért egy megfázásos betegség miatt kellett 2 hetet kihagynom. Szóval kb. csak az volt a célom Veronában, hogy fussam végig a versenyt. Na jó, azért ha lehet 2 óra alatt. 🙂
A verseny előtt egy kisebb közjáték zavarta meg azt a fantasztikus hangulatot, amit annyira szeretek ilyenkor kiélvezni. Most ehelyett a csomagunkkal kellett küzdeni, mert rutintalanul? a saját sporttáskánkban vittük a holminkat és a csomagmegörző kamionoknál csak a hivatalos rajtszütyőt vették át. Itt lazaságból, problémamegoldó készségből leszerepeltek előttem az olaszok, abszolút kötötték az ebet a karóhoz és nagyon kényelmetlen szituációba keveredtem miattuk. Üres táskát kérni, kipakolni, ezt minek hoztad?, most már mindegy, tömjük bele, ezt rakjuk a tiédbe, így már belefér, de ott meg átvették a másik futó túrazsákját, kapjákbe…

Jó, próbáltam gyorsan elengedni, nehogy elrontsa a hangulatomat. Gyors közös szelfi és indultunk bemelegíteni, majd négyünk közül rajtam kívül mindenki (Korpa, Lilla, Umberto) elfoglalta a tempójának megfelelő szektort. Itt jött a második “na még csak ez hiányzott”… A helyzet az volt, hogy nagyon későn álltam be a rajtzónámba, így a 2 óra 20 perces iramfutóktól küzdöttem át magam a tömegen egészen kicsivel a 2 órások elé. Nagyon sokat kellett kerülgetnem, ami a végén elég szépen “megbosszulta magát”. Nagyon szép, változatos a pálya, kisebb emelkedőkkel, lejtőkkel. Már az elején kiderült, hogy több száz méterrel hosszabb lesz a hivatalos félmaratoni távnál. Két kört futottunk, az első végén még visszatértünk a stadionhoz, a befutó azonban már az amfiteátrumnál volt. Nagyon nagy élmény volt látni szembejönni a mezőnyt. Még az elit futókat is elcsíptem! Semmi gondom nem volt a verseny alatt. Jól éreztem magam, az időjárás tökéletes volt, sikerült a frissítésem, kihajtottam magam. Úgy találták ki az útvonalat, hogy az amfiteátrumot csak az utolsó pillanatban lehet meglátni, ami nagyon nagy élmény. Itt, pár száz méterrel a cél előtt Lilláék szurkoltak nekem, Korpa elsütött egy poént, Umberto pedig a célban várt. A második legjobb időm lett, hivatalosan 1:56:28, az általam mért táv 21,67 km. Minden várakozásomat felülmúltam ezen a hétvégén.

A célbaérkezés boldog pillanata:

Verona Félmaraton 2018-02-18

Általános

Korpa blogbejegyzése:

Előrebocsátom: nem szokásom távolabbi versenyekre járni. Oké, ha kiküldetésben vagyok, megesik, hogy véletlenül találok arra a hétvégére egyet a környéken, de ennyi. Néha többet is, de szerintem most már hagyjuk ezt a témát 🙂

Ezúttal viszont szándékosan utaztunk messzebbre egy ZASZos különítménnyel: Lillával, Mónival és Umbertoval, hisz idejekorán nevezve potom pénzért lehetett Veronában futni. 20EUR-ért technikai futópóló, tésztaparti, terülj-terülj. Emellett 0.93 (nullaegészkilencvenhárom) EUR-ért tudtam venni kint Bresaola sonkát – jó 15 dekát! Itt véget is érhetne az írás, mert már ezt sem könnyű megemészteni 🙂

Na de azért sportoltunk is, hisz a kinti tészta/pizza/sör szentháromságból adódó kalóriatöbbletet valahogy ki kellett egyensúlyoznunk. Egy félmaraton pedig ideálisnak tűnt mindehhez.

Szombat este még a Chievo-Cagliari meccsen szorítottam – főleg azért, hogy ne fagyjak szét az esőben, de másnap reggel már eső és szél nélkül, 4-5 fokban szorítottunk mind a négyen azért, hogy ez így is maradjon a verseny végéig. Így maradt.

Közel hétezer induló, köztük négyezer szakállas, jóképű, kisportolt digóval (ezt a lányok jegyezték meg, nem én) – így nézett ki a stadion környéke, azaz a rajt helyszíne. De ez pont a cél nyáron:

Szinte az első sorból indultam, ilyen könnyen még nem jutottam be az elit ketrecbe ekkora rendezvényen, de a speckó rajtszámom miatt szinte belökdöstek a légüres térbe, míg mögöttem tömött heringek módjára torlódott a szinte teljes mezőny.

Így aztán tényleg semmi gondom nem akadt a rajttal, azonnal gyorsan lehetett haladni az elejétől fogva. Akadt, aki mezítláb 3’3x”-es tempót futott a városi utakon, majd macskakövön (!) egyensúlyozott, ha sikerült neki.

Egy brazilféle kinézetű olasz nővel, Coinceicao Lopes Sonia Mariaval futottam együtt kilométerekig bőven négyperces tempó alatt, és valahogy az első 6 km elég nehezen ment, inkább mentálisan, mert azon agyaltam, hogy miként fog menni a futás. A NET-en láttam csak később, hogy annyira mediterrán a csaj, hogy pályaversenyekre is inkább csak strandolni jár 🙂

Őt elhagyva, hamarosan beértem a mezítlábas srácot is (ott már nagyon szenvedett), de csak miután visszaértem a stadionhoz (féltáv). Időt nem nézegettem közben, de a nagyórán láttam, hogy egész jól állok, meglehet 1:20 alatt is a vége, viszont addigra már 200m-rel többet mért a GPS, mint a kilométertáblák. Sajnos ez a különbség a végéig még nőtt is, viszont az állapotom majdhogynem javult. A kis emelkedőkön (55m szintemelkedés jött ki főleg hidak miatt) kicsit mindig megrogytam (más is), de aztán összekaptam magam és a táv második felében még öt helyet javítottam.

A városi pálya egyébként egy pillanatig sem volt unalmas, az aszfalt és macskakő ideálisan váltotta egymást, ahogy a bel- és külvárosi részek is jól harmonizáltak. A befutó pedig a régi amfiteátrumnál volt kialakítva, ahová egészen jó erőben érkeztem 3’40”/km környékén. A GPS szerinti félmaraton (21,1km) még 1:20 alatti, de a hivatalos időm már a feletti értéket mutatott (1:20:36). Mindenesetre elégedett voltam a versenyemmel, télvíz idején biztató formát mutattam kedvező körülmények között. Sőt, a többiek is egyéni rekord közeli időkkel finiseltek, szóval jól megdicsérhettük egymást utána. Az átlagom 3’46”/km lett, helyezésben 120./3978 férfi induló.

Térkép, futás adatok.

 

Félmaraton Veronában – versenybeszámoló

Általános

Umberto blogbejegyzése:

Fontos, hogy az ember kimozduljon a jól megszokott környezetéből, vigyen egy kis változatosságot futóéletébe és a mindennapi futásait feldobja egy kis izgalommal, élménnyel, hogy általuk mentálisan pozitívan töltődjön. Ez nagyon fontos!

Mónival eldöntöttük, hogy minden évben megpróbálunk eljutni egy-egy nagyobb futóversenyre, csak a fíling kedvéért és ha teljesíteni is sikerül ezeken a versenyeken, az dupla élvezet…, ilyen volt tavaly a Koppenhaga félmaraton, ahol PB-t futottam, 1:46:35 és az UB, amit barátokkal volt nagy élmény megcsinálni.

A ZASZ futói Veronában: Én, Lilla, Móni, Korpa

Az idei első ilyen akciónkra már tavaly novemberben letettük a voksunkat, azzal, hogy beneveztünk a veronai Rómeó és Júlia félmaratonra. S az, hogy Lilla és Korpa lelkesen csatlakozott hozzánk, plusz habot jelentett a tortánkra 😉

A versenyt megelőző felkészülésem nem igazán sikerült, előbb Mónika aztán én is beteget jelentettem, és két hetes kényszerszünet beiktatásával “készültem”. Egyáltalán nem volt lehetőségem megfelelő mennyiségű hosszú futásra, rövid pörgősebb edzésre sem igazán.
Így aztán nem nagy elvárásokkal indultam útnak. Kirándulunk, élvezzük Veronát…
A tervem az volt, hogy ha már jó eredményre nem vagyok kész, akkor marad az élvezet. Nézelődöm és frissítek, futok, ahogy jólesik.

Vasárnap délelőtt kicsit késve érkeztünk a rajt helyszínére, volt egy kis kavarodás a csomagleadással, így aztán kapkodva kereste meg ki-ki a szektorát, hisz mind a négyen más-más rajtzónából indultunk az eddigi időeredményeink alapján besorolva. Of course, elől Korpa, aztán Lilla, én és Móni a szürke zónából. (tanulság: érkezz időben! soha nem tudhatod milyen bonyodalom akadályozza a nyugodt rajtodat)

Az időjárásra nem lehetett panasz, 5-6 fok és borult idő… igazi futóidő. Később volt olyan szakasza a versenynek, ahol esett kicsit az eső.
Csináltam egy selfit és olasz srácokkal is fotózkodtam kicsit és már nyomultunk is előre a rajtkapu felé. Lassan indultunk meg, de aztán alig száz méter után a tömeg begyorsult, és felvette a 4:55-ös tempót. Öt kilométerig tartottam velük a lépést, előzgettem is, aztán gondolva a végére, kicsit lassítottam. De ekkor sem volt a tempó öt perc felett. Ezen nagyon csodálkoztam, hogy képes vagyok rá! Annyira megörültem, hogy újra 4:50-est kilométerek következtek. A pálya elég sokat kanyarodott, ezeken a szakaszokon, ilyenkor óhatatlanul is lassítani kellett. Valósággal hömpölygött a hét ezer ember. Az utcák elég szélesek voltak, így lehetett haladni, közlekedni rendesen. (tanulság2: igyekezz az ideális íven, vagy annak közelében futni, akkor elkerülheted, hogy 3-400 méterrel többet futsz a kimért távnál)

7 kilométernél találkoztam szembe először az élmezőnnyel. A két kenyai meccselt már akkor az elsőségért. Az győztes 1:01 percet futott. Mindenki kiabált, hajtotta őket. Ezek meg rezzenéstelen arccal rongyoltak a cél felé.

10 kilométernél ettem meg a magammal vitt egyetlen high5 gélemet. (egyszer gyakorolni fogok, mert a hócipőm tele van azzal, hogy versenyzés közben soha sem tudom kinyitni rendesen ezeket a tasakokat és elég nehéz úgy frissíteni, hogy közben az ember fuldokol) 4:55 – 5:00 pace volt ekkor a tempóm.

Aztán ismét szembe jött a mezőny. Most a mögöttem futókkal találkoztam s próbáltam kivenni Mónika rózsaszín sapeszát a tömegben. Mennyi rózsaszín sapkás nő futott Veronában!

14 kilométernél néztem meg az órám adatait először rendesen, idő, tempó, hol tartunk, meg ilyesmi. Kicsit csalódott voltam, hogy még csak 14. Úgy 17 kilométerre saccoltam a távot, amit már megtettünk, de még csak 14… unatkoztam volna? minden esetre szórakoztattam magam kicsit a többi futó mozgását tanulmányozva… s rájöttem, nincs normális és jó fotótechnika. Mindenki úgy fut fusson, ahogy jól esik neki… csak fusson! Ez a lényeg 😉 (ez volt a harmadik tanulság)

18 kilométernél 1:31 -et mutatott az óra, s úgy éreztem, van még bennem erő, ezért belekezdtem egy hajrába. Számításaim szerint, ha jól bírom, akkor a dániai legjobbamat megjavíthatom itt Veronában. Futottam, ahogy erőm és lábam bírta. (5-10 másodpercet sikerült gyorsulnom kilométerenként)

21.55 km – 1:46:31 idő – 4:57 pace
ez a hivatalos időm. A sok kerülgetés, előzés miatt többet futottam 400 méterrel, mint a félmaraton.
A Strava szerint ha a netto 21.1k távot tekintjük hivatalosnak, akkor 1:44 az időm, ami természetesen personal record!

Elégedett vagyok a teljesítményemmel!
Még akkor is jót futottam, hogy nem igazán sikerült a felkészülés. Sőt, sokkal jobbat.
Élvezetem a verseny hangulatát, s jó volt tapasztalni hogy lehetsz akár barna, fehér vagy sárga, emberek vagyunk és az ember szeretetre, sőt tovább megyek, futásra született…
Verona pedig egy csodálatos város!

A Strava szerint a világ: